
Fotó: Haáz Vince
A marosvásárhelyi prefektúra előtt fognak tüntetni a Civilek a katolikus iskoláért szülői csoport tagjai hétfőn délelőtt 10-11 óra között a polgármesteri hivatal és az iskolákért felelős igazgatóság ellen.
2017. március 12., 10:392017. március 12., 10:39
2017. március 13., 15:442017. március 13., 15:44
Céljuk, hogy felhívják a polgármesteri hivatal és az iskolákért felelős igazgatóság figyelmét arra, hogy tartsák tiszteletben a tanügyi törvényt és az adófizető állampolgárok jogait, és tegyen azért, hogy a Római Katolikus Teológiai Gimnázium megmaradjon jogi személyiségként, és elindíthassa cikluskezdő osztályait.
Mint ismert, az iratok utáni nyomozásból azt derítették ki, az ügy az önkormányzat szintjén akadt el, ugyanis a tanfelügyelőség várja azt a hivatalos magyarázó jelentést, amely nélkül a nem állíthatja ki a menetlevelet, amelyet vissza is kell majd küldenie a helyi tanácsnak. Az pedig ennek alapján hozza meg a maga határozatát. Amikor ez megvan, akkor küldik fel a tanügyminisztériumba, tehát az első lépés ez a magyarázó jelentés lenne – mondták el a sajtó képviselőinek a szülők csütörtöki sajtótájékoztatójukon.
A szülők hétfőtől péntekig minden délelőtt 10-11 óra között – a hivatal ügyfélfogadó ideje alatt – megtartják tiltakozó tüntetésüket az ügyért, hogy minél többen felfigyelhessenek rájuk és a katolikus iskolára.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!