
Fotó: Boda L. Gergely
Gyermekzsivajtól volt hangos szerda délelőtt a koronkai református gyülekezeti ház udvara. Aprók, kicsik és nagyobbak futkorásznak, örvendenek, hogy másfél órás odafigyelés és tanulás után elgémberedett végtagjaikat megmozgathatják, s kicsit tombolhatnak. Hétfőn csak ötvenen voltak, szerdán már nyolcvanan vettek részt a hagyományosan vakációs bibliahéten.
2014. július 03., 10:412014. július 03., 10:41
2014. július 03., 11:072014. július 03., 11:07
Válaszút – olvashatjuk az idei vakációs bibliahét plakátján, amelyet Koronkán egy nagy fehér lepedőre írtak fel, s két nyíllal jelezték, hogy van jó és rossz irány. A szülők bizonyára azért engedték az egész hetes rendezvényre gyermekeiket, hogy az előbbi irányba haladjanak majd.
Rigmányi Arnold lelkész szabadkozva mondja, hogy a vakációs bibliahéten ő csak kisegítő zenész, s csak az énektanulásban segít Pap István kántornak. Keresztesi Ágota tanítónőhöz irányít, akitől megtudjuk, hogy a vakációs bibliahetek megszervezésének már hagyománya van a településen, volt, amikor az iskolában tartották, az utóbbi években az egyháznál szervezik meg.
„A KOEN Alapítvány által összeállított könyvet és anyagokat használjuk, ezek alapján beszélünk Jézus életéről, a Biblia tanításáról. Reggel kilenckor van a gyülekező, közös énekléssel kezdünk, ezután csoportokra osztjuk a gyerekeket, hogy mindenki életkorának megfelelően hallgassa meg a napi történetet. Majd falatozás, futkorászás és ismét közös éneklés van délig. Idén Kovács Tímea, Pap Enikő Erzsébet és Frunza Emőke tanítónők, Pap Székely Emőke óvó néni, Szövérfi Karolina pszichopedagógus, valamint a koronkai ifisek fogadják, tanítják a naponta gyarapodó gyermeksereget. A hét, vasárnap a délelőtti istentisztelettel záródik, amikor a gyermekek bemutatják, mit tanultak” – tudtuk meg Keresztesi Ágotától.
Kíváncsiak voltunk a gyerekek véleményére is. Novák Adrienn elmondta, hogy már több éve részt vesz a vakációs bibliahéten, mert szeret énekelni és együtt lenni a többiekkel. „Sokat tanulunk, és jól szórakozunk. Az Özönvíz nevű dalt szeretem a legjobban azok közül, amit az idén tanultunk”. Ez a dal lett a kedvence a 11 éves Gönczi Lídiának is, aki nagyon szeret ilyen alkalmakra járni, mert Jézusról tanulhat, játszhat, és énekelhet. A 10 éves Pap Tamás is egészen kicsi korától jár a foglalkozásokra, idén is az énekeket és a táncot szerette. Neki már fiúsabb dal tetszik, a Légy Jézus Krisztus harcosa, amelynek egy szakaszát mi is megosztjuk olvasóinkkal:
Vedd föl az ige fegyverét, ez biztos oltalom! / Az megsegít, bármerre mégy, vízen és szárazon. / Az Úr sisakja véd, ha bánt az ellenség, / A bűn nyila nem járja át a hit erős pajzsát!
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.
Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.
Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.
Befejezték a munkálatokat a marosvásárhelyi Művész moziban, amelyet jövőre újranyithatnak, de várhatóan megváltozik a rendeltetése. A város a létesítményt a Művészeti Egyetem használatába adná úgy, hogy a nagyközönség számára is maradjanak vetítések.
A saját autókkal érkező egyetemisták és bérlők, illetve szolgálati autóval járó lakók miatt nem jut hely mindenkinek a tömbháznegyedekben lévő parkolókban Marosvásárhelyen – panaszkodnak a lakók, mire a városháza egy javaslattal állt elő.
Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani november 5-én, csütörtökön délelőtt Marosvásárhelyen, a Köteles Sámuel és a Bolyai utcákban. A korlátozásra egy ünnepi megmozdulás miatt kerül sor.
Két iskolabuszt állított le a rendőrség Nyárádkarácson községben, mert nem rendelkeztek a diákok szállításához szükséges engedélyekkel. A döntés akár kétszáz gyereket is érinthet, a következő időszakban a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást.
Tűz ütött ki egy marosvásárhelyi lakásban szerda hajnalban, a Brassó utcában, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
Az inflációval együtt a szemétszállítási díj is nőhet Maros megyében. A Marosvásárhely melletti Jedden viszont egy olyan tervvel készülnek, amely hosszabb távon akár nullára csökkentheti az elszállítandó hulladék mennyiségét, és vele a szemétdíjat is.
Vasúti balesethez riasztották kedd este a marosvásárhelyi tűzoltókat: a Dózsa György utcában vonattal ütközött egy személygépkocsi. A balesetnek egy sérültje van, az illető nincs életveszélyben – tájékoztatnak a hatóságok.
szóljon hozzá!