Horogkereszt a vásárhelyi templomtorony falán

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A biztonsági kamerák felvételei szerint két fiatal gyalázta meg a hétvégén a marosvásárhelyi egykori barátok templomának tornyát. Az éj leple alatt a tettesek a Noua Dreaptă szélsőséges szervezet kelta keresztes jelképébe egy horogkeresztet festettek a Színház téri torony oldalára. Néhány perc múlva ugyanők firkálták össze obszcén feliratokkal a Vatra Românească nevű szervezet főtéri székházának ablakait.

Szucher Ervin

2014. március 31., 20:122014. március 31., 20:12

2014. március 31., 20:122014. március 31., 20:12

„Az éjszakai felvételeken tisztán látszik, hogy ugyanaz a kétszemélyes csapat rongálta meg mindkét épületet. Mivel bűncselekményről van szó, a felvételeket átadtuk a megyei rendőrségnek, nekik kell elvégezniük a nyomozást” – nyilatkozta a Székelyhon.ro-nak Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség ügyvezető igazgatója.

A megyei hatóság szóvivője, Andreea Pop portálunknak elmondta, a gyanúsítottak köre leszűkült, ezért pár személyt már a napokban kihallgatnak.

A tény, hogy a garázdálkodók a római katolikus egyház ferences rendjének a templommaradványát, valamint a magyarellenes Vatra Românească székházát vették célba, eleve kérdésessé teszi a nemzetiségüket és szándékukat.

„Nem gyanakszom senkire, azt se tudom, hogy magyarellenes vagy egyházellenes cselekedet volt-e. Az is lehet, hogy valakit zavart a márványtábla magyar felirata” – fejtette ki Sebestyén Péter római katolikus plébános. Bakó Pál, ferences-rendi pap lapunktól szerzett tudomást az incidensről. Mint mondta, mindenképp feljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen.

A főtéri barátok temploma a 18. században épült ferences kolostor szerves része volt. Az egyszerű, barokk díszítésű templomot és a több hektáron elterülő kolostort a nemzeti színház építésekor, 1971-ben bontották le. Kegyeleti okokra hivatkozva, az egyházi méltóságoknak csak hosszú tárgyalások során sikerült megmenteni a tornyot, hisz csak innen lehet lejutni a föld alatti kriptába. Államosított javaiért a rend a mai napig is a bíróságon keresi igazát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Nyolc hektárnyi száraz növényzet égett le Marosludason

Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.

Nyolc hektárnyi száraz növényzet égett le Marosludason
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Szászrégenben

Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Szászrégenben
2026. november 07., szombat

20. Tiberius nemzetközi kamarazene-fesztivál

Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.

20. Tiberius nemzetközi kamarazene-fesztivál
2026. november 07., szombat

Eszméletlen nőt emeltek ki a roncsból a Mezőségen

Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.

Eszméletlen nőt emeltek ki a roncsból a Mezőségen
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán

Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán
2026. november 05., csütörtök

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le

Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le
2026. november 05., csütörtök

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő

Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő
2026. november 05., csütörtök

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken

Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken
2026. november 05., csütörtök

Öt éve zárva a mozi, jövőre talán újra benépesülhet

Befejezték a munkálatokat a marosvásárhelyi Művész moziban, amelyet jövőre újranyithatnak, de várhatóan megváltozik a rendeltetése. A város a létesítményt a Művészeti Egyetem használatába adná úgy, hogy a nagyközönség számára is maradjanak vetítések.

Öt éve zárva a mozi, jövőre talán újra benépesülhet
Hirdetés