Hárman jutottak be a Versünnep Fesztivál döntőjébe

Hét versenyzője volt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban megrendezett 10. jubileumi Versünnep Fesztivál erdélyi elődöntőjének.

Antal Erika

2015. március 17., 12:552015. március 17., 12:55

Az erdélyi elődöntőt hétfőn este a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében tartották. A zsűri tagjai Györffy András, a Tompa Miklós Társulat művésze, Puskás Attila, a Nemzetstratégiai Intézet helyi képviselője és Czári Tibor zeneszerző voltak. A versenybe beszállt Szabó Enikő, a Csíki Játékszín művésze, aki előadott és énekelt vers kategóriában is jelentkezett, László Zita és Marosszéki Tamás a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának színművészei, Horváth Anna, Keresztes Ágnes és Markó Ildikó, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói és a Szent Cecília hangszeres énekegyüttes Marosszentgyörgyről. A versenyzők a kötelezően bemutatandó József Attila- és Márai Sándor-művek mellett Juhász Ferenc, Tóth Krisztina, Széllyes Sándor, Kovács András Ferenc, Rigó Béla és Baricz Lajos verseit szólaltatták meg.

A verseny előtt a szervezők részéről Kolti Helga színművész, alapítótag köszöntötte az előadóművészeket és a közönséget, beszélt a magyar nyelv szépségeiről, a magyarok közötti szétszakíthatatlan kötelékről. A fellépőket és a zsűrit Barabási Tivadar színművész, műsorvezető mutatta be a nézőknek. Elsőként László Zita lépett színpadra, őt követte Keresztes Ágnes, majd sorban Markó Ildikó, Horváth Anna, a Szent Cecília együttes, Szabó Enikő és Marosszéki Tamás.

Az előadásokat követően a zsűri döntött: a hét fellépő közül hárman mennek tovább a Versünnep Fesztivál döntőjére: Marosszéki Tamás színész-kategóriában, Horváth Anna az egyetemi hallgatók közül és Szabó Enikő a megzenésített vers kategóriában. A zsűri tagjai közül Györffy András színművész értékelte a hétfő esti produkciókat. „Egyik szemem sír, a másik nevet” – mondta, arra utalva, hogy szép verseket, jó szövegeket hallhattunk, viszont sokkal több jelentkezőre számítottak. Nagyon szoros volt a küzdelem az előadók között, akiknek egy kicsit nehezítette a dolgukat az, hogy olyan közismert verseket választottak, amit előttük már nagyon sokan nagyon sokszor elmondtak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Kigyulladt egy autó utastere Marosludason

Lángra kapott egy személyautó Marosludason péntek este. A helyi tűzoltókat riasztották a tűz eloltásához.

Kigyulladt egy autó utastere Marosludason
Kigyulladt egy autó utastere Marosludason
2026. október 16., péntek

Kigyulladt egy autó utastere Marosludason

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Felfüggesztett büntetés mellett, jogosítvány nélkül vezetett – elkapták a rendőrök

A marosvásárhelyi Segesvári úton állították meg a rendőrök azt a személygépkocsit, amelyet egy 32 éves férfi vezetett, jogosítvány nélkül. Eljárást indítottak ellene.

Felfüggesztett büntetés mellett, jogosítvány nélkül vezetett – elkapták a rendőrök
2026. október 16., péntek

Több mint egy kiló kannabiszt adtak tovább, amikor lecsaptak rájuk a rendőrök

Tetten értek egy 20 éves és egy 23 éves fiatalt, miközben éppen több mint 1,2 kilogramm kannabiszt adtak át. A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei kezdeményezték 30 napos előzetes letartóztatásukat.

Több mint egy kiló kannabiszt adtak tovább, amikor lecsaptak rájuk a rendőrök
2026. október 16., péntek

Közel egy kiló „kristályt” foglaltak le a marosvásárhelyi rendőrök

Nagy kockázatú kábítószerrel való kereskedés gyanúja miatt vettek őrizetbe egy 24 és egy 27 éves férfit csütörtökön a Maros megyei rendőrök.

Közel egy kiló „kristályt” foglaltak le a marosvásárhelyi rendőrök
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Zárolták Marosvásárhely számláit, meg kell húzni a nadrágszíjat

Zárolták Marosvásárhely számláit, ezért a városháza új beszerzéseket nem indíthat, a tervezett kiadásokat pedig felülvizsgálja. A hivatal szerint a lépés ki nem fizetett számlákhoz kapcsolódik, miközben egyes állami támogatások sem érkeztek meg időben.

Zárolták Marosvásárhely számláit, meg kell húzni a nadrágszíjat
2026. október 15., csütörtök

Zsiráf őrzi az új szentannai bölcsőde bejáratát Nyárádszeredában

A 117. olyan bölcsődét adták át csütörtökön a Nyárádszeredához tartozó Nyárádszentannán, amelyet az országos bölcsődeépítési program keretében építettek meg. Ez Maros megyében már az ötödik ilyen „zsiráfos” épület, amely valós igényekre ad választ.

Zsiráf őrzi az új szentannai bölcsőde bejáratát Nyárádszeredában
2026. október 15., csütörtök

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei faluban hajnalban

Tűz ütött ki a Mezőcsávás községhez tartozó Galambod településen csütörtökön hajnalban, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei faluban hajnalban
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Szünetelni fog a vízszolgáltatás Marosvásárhely egyik utcájában

Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás október 15-én, csütörtökön 8 és 15 óra között Marosvásárhelyen, a Tisza utcában – tájékoztatott az Aquaserv közműszolgáltató.

Szünetelni fog a vízszolgáltatás Marosvásárhely egyik utcájában
2026. október 14., szerda

Autóbusz és teherautó ütközött Zoltánnál a 13-as országúton

Két ember szorul orvosi ellátásra, miután autóbusz és teherautó ütközött a 13-as országúton, a Maros megyei Zoltán területén. A balesetben összesen tizennyolcan voltak érintettek.

Autóbusz és teherautó ütközött Zoltánnál a 13-as országúton
2026. október 14., szerda

Maros megyei elkerülőutak – Segesváron nagy erőkkel dolgoznak, a szászrégeninek még nincs kivitelezője

Segesváron száz munkagép dolgozik a város elkerülőútján és helyenként már látványos a nyomvonal. Szászrégenben a napokban jelentik be, hogy négy év pereskedés után végül mely cég lesz az ötszáz millió lejes munkálat kivitelezője.

Maros megyei elkerülőutak – Segesváron nagy erőkkel dolgoznak, a szászrégeninek még nincs kivitelezője
Hirdetés