Együtt emlékeztek a magyar pártok Marosvásárhelyen

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A marosvásárhelyi Székely Vértanúk emlékművénél gyűlt össze október 6-án a marosvásárhelyi magyarság egy része, hogy emlékezzen a 166 évvel ezelőtt kivégzett aradi tizenhárom vértanúra és a magyar szabadságharcra.

Bakó Zoltán

2015. október 07., 13:422015. október 07., 13:42

2015. október 07., 13:432015. október 07., 13:43

Egyike volt ez azon ritka alkalmaknak, amikor pártállásra, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül gyűlt össze a város magyarsága, hogy a vértanúkra közösen emlékezzék. A megemlékezés szónokai valamennyien méltatták ezt a tényt, s kifejezték reményüket, hogy így lesz ez a jövőben is. Nagy István színművész, a műsor vezetője is első szavaiban erre reflektált: „végre az összefogás jegyében gyűltünk egybe a gyászhelyen”. Sebestyén Péter római katolikus plébános kiemelte: a magyar Szent Korona különböző nemzetiségű országainak magyar, német, szerb, örmény fiai mind megértették, hogy ugyanahhoz a nemzethez tartoznak, amikor valamennyiük közös hazájának sorsa forog veszélyben.

Az áldás és a közösen elmondott Miatyánk után Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke arra figyelmeztetett, mit üzen az aradi tizenhármak példázata a mának. „Nekünk, magyaroknak még jövőnk van itt ezen a tájon, s ezt tudomásul kell vennünk nekünk, de a velünk együtt itt élőknek is, mint ahogyan azt is, hogy ez a jövő felelősséget is ró ránk. Nem hagyhatjuk úrrá lenni magunkon az önsajnálkozást, a dicső múlt feletti kesergést. Most a tét a nemzeti megmaradásunk” – fogalmazott Biró.

Az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi szervezetének alelnöke, Kali István kiemelte: szívünkben ilyenkor ősszel egyszerre van jelen a büszkeség és a szomorúság. Büszkeség a dicső harcokért, szomorúság a bukásért. „De hol vannak már azok, akik annak idején a bukásunkat okozták? Hol van már osztrák önkény, hol a szovjet eltipró gépezet? A mindenkori mártírjaink bebizonyították, hogy a nemzet nem csak talpra tud állni, de talpon is tud maradni” – mutatott rá a politikus.

Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul beszédében kiemelte: emlékeznünk kell arra sok honvédra, honleányra, akiknek nevét nem jegyezte fel a történelem, de nélkülük elképzelhetetlen lett volna az a nagyszerű csaknem két esztendő, amelyek kitörülhetetlenül íródtak be nemzetünk történelmébe. Szerinte ilyen fontos események előtt áll most is Marosvásárhely lakossága: az előtte álló választások meghatározzák majd, hogy a jövőben milyen mértékben érezhetik magukénak ezt a várost, mennyire érzik továbbra is otthonuknak.

A megemlékezést Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnökének szónoklata zárta. „Egyenként erősek, de kiszolgáltatottak vagyunk. Be kell látnunk, és beláttuk, hogy kévébe kötve vagyunk valóban erősek. Ahhoz, hogy kévébe köttessünk, változásra van szükség. A magyarság mostani összefogása a folyamat kezdete – felébredtünk, rendezzük sorainkat, erős kéve kötelékébe kötjük kalászainkat, arra készülünk, hogy 2016–2020 között mi, öntudatra ébredt polgárok közössége vezessük a várost. Ne adjuk fel, erősödjünk meg az összefogásban, kezdjünk új fejezetet Marosvásárhely történelmében!” – biztatta a jelenlevőket.

A megemlékezés során fellépett a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa, verset mondott Benedek Kristóf, a Római Katolikus Főgimnázium 9. osztályos diákja, Ritziu Ilka-Krisztina színművész alkalomhoz illő dalokat énekelt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán

Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le

Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le
2026. november 05., csütörtök

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet
2026. november 05., csütörtök

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő

Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken

Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken
2026. november 05., csütörtök

Öt éve zárva a mozi, jövőre talán újra benépesülhet

Befejezték a munkálatokat a marosvásárhelyi Művész moziban, amelyet jövőre újranyithatnak, de várhatóan megváltozik a rendeltetése. A város a létesítményt a Művészeti Egyetem használatába adná úgy, hogy a nagyközönség számára is maradjanak vetítések.

Öt éve zárva a mozi, jövőre talán újra benépesülhet
2026. november 04., szerda

Nem jutnak parkolóhelyhez a lakók, fizetőssé tennék a tömbházak közötti parkolást

A saját autókkal érkező egyetemisták és bérlők, illetve szolgálati autóval járó lakók miatt nem jut hely mindenkinek a tömbháznegyedekben lévő parkolókban Marosvásárhelyen – panaszkodnak a lakók, mire a városháza egy javaslattal állt elő.

Nem jutnak parkolóhelyhez a lakók, fizetőssé tennék a tömbházak közötti parkolást
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ünnepel a Művészeti Egyetem, rövid időre korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen

Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani november 5-én, csütörtökön délelőtt Marosvásárhelyen, a Köteles Sámuel és a Bolyai utcákban. A korlátozásra egy ünnepi megmozdulás miatt kerül sor.

Ünnepel a Művészeti Egyetem, rövid időre korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen
2026. november 04., szerda

Engedélyek nélkül szállították a diákokat, most a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást

Két iskolabuszt állított le a rendőrség Nyárádkarácson községben, mert nem rendelkeztek a diákok szállításához szükséges engedélyekkel. A döntés akár kétszáz gyereket is érinthet, a következő időszakban a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást.

Engedélyek nélkül szállították a diákokat, most a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást
2026. november 04., szerda

Ágyában csaptak fel a lángok, életét vesztette egy idős ember

Tűz ütött ki egy marosvásárhelyi lakásban szerda hajnalban, a Brassó utcában, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

Ágyában csaptak fel a lángok, életét vesztette egy idős ember
Hirdetés