Molnár-Sántha Ágnes marosvásárhelyi szociológus – s egyben négy gyermek édesanyja – is úgy látja, hogy az ő gyermekkorához képest ma jóval több a nagycsalád. „Akkoriban a kommunistának is nevezett kétgyermekes családmodell uralkodott. Örömteli fejlemény az, hogy a nagycsalád presztízse ismét nőtt, többen vállalják ezt az életformát. Azt is látom, hogy a társadalom java része – éppen amiatt, hogy a kétgyermekes családformát ismerte hosszú időn keresztül – csodálkozik a nagycsaládokon, részben furcsállja is, sőt nem túlzok, ha azt állítom, sokan meg is botránkoznak rajta, mondván, hogy nem ez a »fejlődés« iránya” – mondja Molnár-Sántha Ágnes.

Hozzáteszi, a nagycsalád terjedése mellett sajnos ott van az érem másik oldala is, ami már sokkal szomorúbb: a kétgyermekes családmodell megdőlni látszik azért is, mert még soha nem volt ennyi egygyermekes, illetve gyermektelen család, mint ma. Ezért a születési arányszámokon kevésbé látszik az, hogy több a nagycsalád, hiszen ezzel egy időben több az egészen kicsi család is.

„A legutóbbi népszámlálási adatok tanúsága, hogy az erdélyi magyarok termékenysége hosszú idő után elérte az országos átlagot, hiszen korábban a gyermekvállalás tekintetében alulmaradtunk. A magyarság aránya jelentősen nem javítható, hiszen erre irreálisan magas termékenységre lenne szükség, amire nincs valós kilátás. Annak viszont örvendhetünk, hogy a további térvesztésünk megfékezhető, ha termékenységünk tartósan az országos átlaghoz közeli marad” – mutat rá a szociológus, aki maga is négy gyermeket nevel. Mint mondja, nem is döntés, hanem ösztönös megérzés volt az ő esetükben, hogy nagycsaládban igazán jó élni. De kellett hozzá a fiatalkor gondtalansága, naivsága is, hogy nem gondolkodtak és nem mérlegeltek sokat.

„A többi nagycsaládos ismerősömhöz hasonlóan állítom, hogy a több gyermek vállalása, nevelése nem anyagi kérdés. Meglehet, nem lennénk ennyire nyugodtak, ha nem lenne munkánk, biztos megélhetésünk, ennyiben azért anyagi része is van. Az sem mindegy, hogy számíthatunk-e a tágabb család támogatására, jelenlétére. Biztosan, ha csak tudat alatt is, de bátrabban vállal nagycsaládot az, akinek helyben vagy nagyon közel élnek a szülei, rokonai, akik a legnagyobb segítséget nyújtják. Nálunk is nagycsaládi vállalkozás a gyermekek nevelése, mindenki besegít, ezt szívesen teszi és mi is szívesen vesszük. Mégis úgy látom, elsősorban az értékrenden múlik a nagycsalád melletti döntés, amelynek része a vallásos hit is. A mi esetünkben a szülőföldünkhöz való ragaszkodásunknak és erős magyarságtudatunk is benne van abban, hogy nagycsaládot alapítottunk” – vallja be Sántha Ágnes.

Hozzáteszi, ráadásul szinte csak előnyét látja a négygyermekes családi életnek. „Igaz, hogy soha nincs csend, egyenként kevesebb idő jut egy gyermekre a szülők figyelméből, s a manapság olyan divatos fogalmakat, mint a minőségi idő, kötődő nevelés is kevésbé lehet nagycsaládban megvalósítani, valamint az all inclusive nyaralás sem sikerül minden évben, ennél sokkal több az előny” – mutat rá a szülő.

Előny, hogy mindig történik valami, nincs egy perc unalom, mindenkinek van mondanivalója, és mindig kéznél van egy-két játszótárs. Ebből a szempontból a többgyermekes szülőnek sokkal egyszerűbb a dolga, mint például az egygyermekesnek. Alkalmazkodóbbak, barátságosabbak, szociálisan érzékenyebbek azok, akik több testvérrel nőnek fel. „Az örömben sokan osztoznak, a bánatban sokan vigasztalnak. A baráti és ismeretségi kör többszöröse, mint a kisebb családokban. Sokan ülünk az asztal körül, és ez már önmagában is jó” – vélekedik a családanya.

Trella-Várhelyi Gyopár egy 5, egy 3 és egy 1 éves gyereket nevel férjével együtt, s nem érzi különcnek magát három gyerekesként, ugyanis környezetükben is sok hasonló példa van. Emlékszik, tinédzserként még ő is két gyereket képzelt el magának, a harmadik gyermek gondolata közben ért meg benne. „A tervezésben és megvalósításban közrejátszott az is, hogy pozitív élménynek tűnt gyermeket nevelni, s úgymond megkívántuk a második, majd a harmadik gyermeket. Nem mellesleg olyan társam van, aki nem hagy egyedül a gyermeknevelésben, hanem jelentős szerepet vállal benne, de a nagyszülők közelsége is számított a döntésben, ugyanis két utcányira lakunk mindkét nagyszülőtől, s ők segítenek is, amiben tudnak” – mondja a fiatal rádiós szerkesztő, aki ráadásul kis korkülönbséggel vállalta a gyermekeket. Egyrészt azért, mert úgy érzi, testvérként is ez a jó a gyermekeknek, másrészt már szülőként is benne voltak a lendületben, s úgy érezték, így egyszerűbb.

„Jó logisztika és szervezés kell három gyerekhez, az biztos, no meg türelem. S bár azt gondolom, kevesebb figyelem jut a második, harmadik gyerekre az elsőszülötthöz viszonyítva, ezt pótolják a testvérek. Természetesen anyagi vonzata is van az egésznek, de úgy érzem, nem most érezzük ezt meg igazán, hanem amikor majd egyetemre akarnak menni. Éppen ezért a nagyszülőkkel közösen létrehoztunk egy pénzletétet, amit majd a tanulmányaikra tudunk fordítani” – mondja a háromgyermekes édesanya.

Az értelmiség reproduktív magatartása

Kiss Tamás szociológus, demográfus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója elmondta, két alkalommal, 2008-ban és 2013-ban is vizsgálták ifjúsági mintán többek közt a gyermekvállalási kedvet is. Úgy találták, hogy bár egyre inkább kitolódik a családalapítás és a gyerekvállalás időpontja, terjedőben van a három, illetve több gyermeket vállaló családmodell. „Egyre népszerűbb a többgyermekes családmodell. Nő azoknak a családoknak az aránya, akik három vagy négy gyereket is vállalnának. Ráadásul ez a tendencia főként az egyetemi végzettséggel rendelkezők körében jelent meg” – mutat rá a szociológus. Kiss Tamás hozzátette, a tervezett és vállalt gyerekszám általában lineáris kapcsolatban áll egymással, vagyis minél iskolázottabb valaki, annál kevesebb gyereket vállal. Ez Romániában is így van. Magyarországon és az erdélyi magyarok között viszont nem. Itt a termékenység és az iskolázottság közötti kapcsolatot egy U görbe írja le, vagyis az alacsony státusúak mellett az egyetemet végzettek azok, akik a legtöbb gyermeket szeretnék, és vállalják is, míg az érettségivel, szakiskolával rendelkezők közt ez a jelenség nem mérvadó. „Ezt tapasztaltuk a 2008-as felmérésben, valamint a 2013-asban valamivel még erősebben jelentkezett. Létező dolog ez a többgyermekes családmodell most is a humán értelmiség körében, s elmondhatom saját tapasztalatból is, hogy a román ismerősöket meglepi, hogy vannak, akik vállalnak harmadik, negyedik gyereket. Meg is fogalmazzák, hogy milyen furcsa ez a mai világban” – mondja Kiss Tamás szociológus, aki maga is három gyermeket nevel. Kérdésünkre, hogy mivel magyarázható ez a trend, a szociológus elmondta, legalább részben a pronatalista konszenzussal magyarázható, ami nyilvánvalóan leginkább az értelmiség, illetve a magas státusúak reproduktív magatartását befolyásolja. „Már a második világháborúban is létezett az a demográfiai diskurzus, hogy több gyereket kell vállalni, hogy az egyke modell milyen rossz, sőt a nemzethaláltól való félelem is megjelenik a diskurzusokban. Az egykét problematizáló magyar diskurzusokkal szemben Romániában a két világháború között a népesdésről való beszéd elsősorban a halandóságról és a népegészségügyről szólt, s nem arról, hogy kevés gyerek születik” – magyarázza a szakember.