
Fotó: Boda L. Gergely
Május 20–21-én tartják a Civil Szervezetek Vásárát Marosvásárhelyen, amelyre eddig 40 alapítvány, egyesület jelezte részvételi szándékát – ismertette Koreck Mária főszervező, a Divers Egyesület elnöke.
2016. május 18., 17:092016. május 18., 17:09
2016. május 18., 17:092016. május 18., 17:09
Az Együtt a közösségért jelmondatot viselő, 14. alkalommal megrendezésre kerülő Civil Szervezetek Vására a civil szervezetek közötti kapcsolatokat és a fenntartható fejlődés fontosságát hangsúlyozza a közösség életében. Ez a témája annak a rendezvénynek is, amelynek május 20-án, péntek délután 4 órától a Bernády Ház ad otthont, és amely az Élni... egyszerűen jó! címet viseli. A civil kávéháznak is nevezett eseményre bárki bármikor beülhet, belehallgathat a beszélgetésbe, hozzászólhat, hiszen a szervezők azt szeretnék, ha minél több ötlet elhangzana, ha a részvevők azt tapasztalnák, hogy mennyire fontos az együttműködés, a kapcsolatok kiépítése és működtetése a civil szféra számára.
A fenntartható fejlődés fontosságáról a helyi közösségek számára Hajdú Zoltán, a Fókusz Öko Központ igazgatója és Ramona Rațiu egyetemi előadótanár tartanak interaktív előadást. A partnerségek jelentőségéről Koreck Mária fog beszélni.
Május 21-én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik Marosvásárhely főterén, az az eseménysorozat, amelyre a szervezők minden marosvásárhelyit meghívnak, ugyanis változatos programot kínálnak, a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt. Az ilyenkor szokásos és ez alkalommal is látványosnak ígérkező felvonulás, a Civil szervezetek menete mellett vetélkedőket, kincsvadászatot, interaktív foglalkozásokat szerveznek, lesz betegségmegelőző tevékenység és tanácsadás, villámcsődület az egészségért, önkéntestoborzó és az önkéntesség ismertetése, beszélgetés arról, hogy miért jó önkéntesnek lenni.
A Civil cross futóversenyen három (kisgyerek, tinédzser és felnőtt) korosztályban számítanak a versenyzőkre. A verseny idején, 13 és 15 óra között lezárják a főteret.
Idén újdonságnak számít az utcazene-fesztivál, amelyre a szervezők továbbra is várják a jelentkezőket, fiatalokat, idősebbeket, hivatásos vagy amatőr zenészeket, együtteseket.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.
Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.
Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.
Befejezték a munkálatokat a marosvásárhelyi Művész moziban, amelyet jövőre újranyithatnak, de várhatóan megváltozik a rendeltetése. A város a létesítményt a Művészeti Egyetem használatába adná úgy, hogy a nagyközönség számára is maradjanak vetítések.
A saját autókkal érkező egyetemisták és bérlők, illetve szolgálati autóval járó lakók miatt nem jut hely mindenkinek a tömbháznegyedekben lévő parkolókban Marosvásárhelyen – panaszkodnak a lakók, mire a városháza egy javaslattal állt elő.
Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani november 5-én, csütörtökön délelőtt Marosvásárhelyen, a Köteles Sámuel és a Bolyai utcákban. A korlátozásra egy ünnepi megmozdulás miatt kerül sor.
Két iskolabuszt állított le a rendőrség Nyárádkarácson községben, mert nem rendelkeztek a diákok szállításához szükséges engedélyekkel. A döntés akár kétszáz gyereket is érinthet, a következő időszakban a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást.
Tűz ütött ki egy marosvásárhelyi lakásban szerda hajnalban, a Brassó utcában, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
Az inflációval együtt a szemétszállítási díj is nőhet Maros megyében. A Marosvásárhely melletti Jedden viszont egy olyan tervvel készülnek, amely hosszabb távon akár nullára csökkentheti az elszállítandó hulladék mennyiségét, és vele a szemétdíjat is.
Vasúti balesethez riasztották kedd este a marosvásárhelyi tűzoltókat: a Dózsa György utcában vonattal ütközött egy személygépkocsi. A balesetnek egy sérültje van, az illető nincs életveszélyben – tájékoztatnak a hatóságok.
szóljon hozzá!