
Fotó: Boda L. Gergely
Először szerveznek augusztus 20-án köztéri ünnepséget Marosvásárhelyen: az EMNT a Színház térre várja a magyarságot 19 órakor. Az RMDSZ szervezésében az István, a király rockoperát vetítik le, beszélgetéssel egybekötve, a Művész moziban 19.30-tól.
2014. augusztus 19., 14:072014. augusztus 19., 14:07
2014. augusztus 19., 14:262014. augusztus 19., 14:26
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete – tavalyi sikeres kezdeményezését folytatva – idén is megszervezi Szent István-napi rendezvényét, az Új kenyér ünnepét. Idén azonban Marosvásárhelyen először köztéren ünnepelheti az államalapítót a magyarság: a szerdán 19 órakor a Színház-téren kezdődő rendezvényen fellép Kilyén Ilka, Ritziu Ilka Krisztina és Bokor Barna színművész, továbbá a szovátai Samu Etel Imola, aki az első Széllyes Sándor népdalvetélkedő győztese, valamint a beresztelki Lángvirág néptáncegyüttes és a marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria vegyeskar. Ezenkívül Tőkés Tibor világbajnok pékmester megsüti a megye 20 és 30 kilogrammos kenyereit, amelyet a magyar történelmi egyházak képviselői szentelnek meg és szétosztják a résztvevők között.
Az RMDSZ A történelmi film szerepe az identitás megőrzésében címmel szervez beszélgetést (Csatári Bence történésszel Novák Zoltán történész beszélget) az István, a király rockopera születésének körülményeiről a főtéri Művész moziban 19.30-tól, majd a Koltay Gábor által rendezett alkotást is levetítik 1984-es technikával, amely akkoriban nagy dolognak számított, mivel be kellett csempészni Romániába – ismertette augusztus 19-ei sajtótájékoztatóján Peti András marosvásárhelyi RMDSZ-elnök. Hozzátette, a korlátozott számú helyek miatt előzetesen meghívót kel igényelni, a belépés viszont díjtalan. Az eseményen a nehéz szociális helyzetű gyerekek számára tanszereket gyűjtenek, és pénzt is fel lehet ajánlani számukra. „A Hangya épületbeli székhelyünkön naponta 9 és 15 óra között fogadjuk a tanszer-, elsősorban füzet- és írószer-adományokat” – tette hozzá Koreck Mária alelnök.
Szovátán, a Forrás utcai Nádas-csorgónál emléktáblát avatnak szerdán 18 órától, a városi önkormányzat, a budapesti Bolyai Műhely Alapítvány és a Bernády Közművelődési Egylet szervezésében. 18.30-tól a városháza dísztermében A Bolyaiak élete és munkássága címmel tart előadást Szenkovits Ferenc tanszékvezető egyetemi docens.
Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.
Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.
Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.
Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.
Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.
Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.
Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.
Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.
Befejezték a munkálatokat a marosvásárhelyi Művész moziban, amelyet jövőre újranyithatnak, de várhatóan megváltozik a rendeltetése. A város a létesítményt a Művészeti Egyetem használatába adná úgy, hogy a nagyközönség számára is maradjanak vetítések.
szóljon hozzá!