Átállt Marosludas polgármestere – megköszönte a gyorssegélyt

Két nappal azután, hogy gyorssegélyt kapott a kormánytól, Marosludas liberális polgármestere átállt a szociáldemokraták táborába. A PNL megyei vezetője szerint elveszíti mandátumát. De ez nem olyan biztos.

Gáspár Botond

2014. szeptember 22., 13:072014. szeptember 22., 13:07

2014. szeptember 22., 15:112014. szeptember 22., 15:11

Néhány nap alatt „megfordult a világ” Marosludason: Maros megye ötödik legnagyobb településének elöljárója, a PNL-s Cristian Moldovan pénteken, szeptember 19-én bejelentette, hogy távozik a pártból és ezután a Szociáldemokrata Párt (PSD) égisze alatt politizál és vezeti a várost, mert szerinte ez „hasznos lesz a város szempontjából”. Történt ez azután, hogy a szerdai, szeptember 17-ei kormányülésen – az ország további tíz településével egyetemben – gyorssegélyt szavaztak meg, hogy így elkerüljék a fizetésképtelenné válásukat. Az állami tartalékalapból nyújtott sürgős anyagi segítségre az elmaradt számlák kifizetése miatt volt szükség. Maros megyéből egyedül Marosludas szerepelt a listán, 1,9 millió lejt kapott.

Cristian Moldovan a 2012-es helyhatósági választásokon a PNL és a PSD által létrehozott USL színeiben nyert mandátumot, azóta pedig – mint ismert – a PNL a PDL-vel kötött megállapodást és egyesült. Az elöljáró mostani gesztusát azzal indokolta, hogy nem „csaphatja be a választókat”, nem élhet vissza a bizalmukkal. „Úgy döntöttem, hogy a volt USL által megjelölt úton haladok tovább, helyi és megyei szinten is. Nem okozhatok csalódást azoknak a ludasiaknak, akik 2012-ben tömegesen az USL-re szavaztak. A jó dolgokat folytatni kell, ezért döntöttem a PSD mellett, és a 2016-os választásokon valószínűleg a szociáldemokraták színeiben jelöltetem magam” – nyilatkozta a PNL marosludasi szervezetének elnöki tisztségét is betöltő városvezető a Radio Transilvania marosludasi stúdiójának.

A liberálisok megyei elnöke, Ciprian Dobre úgy véli, a polgármester távozása veszteség a párt számára, és el fogja veszíteni a mandátumát. „A távozások, átállások jelét Victor Ponta adta meg, amikor elkezdődött a helyi választott tisztségviselők zsarolása. A romániai helyi képviselők megalázása. Sajnálom elsősorban, hogy távozott, másodsorban pedig, mert el fogja veszíteni a mandátumát” – mondta a sajtónak Ciprian Dobre. A nemrég heves vitákat kiváltott – és a képviselőház által leszavazott – politikai vándorlási törvény azonban bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi az átállást anélkül, hogy az illető polgármester elveszítené mandátumát. A jogszabályt sokak szerint pont az ebbe az irányba – az egykori USL-s partner liberálisoktól a PSD-be – történő átállások miatt dolgozták ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Nyolc hektárnyi száraz növényzet égett le Marosludason

Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.

Nyolc hektárnyi száraz növényzet égett le Marosludason
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Szászrégenben

Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Szászrégenben
2026. november 07., szombat

20. Tiberius nemzetközi kamarazene-fesztivál

Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.

20. Tiberius nemzetközi kamarazene-fesztivál
2026. november 07., szombat

Eszméletlen nőt emeltek ki a roncsból a Mezőségen

Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.

Eszméletlen nőt emeltek ki a roncsból a Mezőségen
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán

Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán
2026. november 05., csütörtök

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le

Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le
2026. november 05., csütörtök

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő

Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő
2026. november 05., csütörtök

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken

Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken
2026. november 05., csütörtök

Öt éve zárva a mozi, jövőre talán újra benépesülhet

Befejezték a munkálatokat a marosvásárhelyi Művész moziban, amelyet jövőre újranyithatnak, de várhatóan megváltozik a rendeltetése. A város a létesítményt a Művészeti Egyetem használatába adná úgy, hogy a nagyközönség számára is maradjanak vetítések.

Öt éve zárva a mozi, jövőre talán újra benépesülhet
Hirdetés