
Az érintett cégek továbbra is biztosítják a szolgáltatásokat. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Feljelentés alapján Maros megyei hulladékszállító cégek ellen indított eljárását a Versenytanács. Mint megtudtuk, azt gyanítják, hogy két Maros megyei és egy bukaresti cég megegyeztek és tisztességtelen módon jártak el a versenytárgyalásokon.
2020. január 15., 14:002020. január 15., 14:00
A Versenytanács tagja, Gyerkó László elmondta, két Maros megyei és egy bukaresti cég ellen indítottak eljárást. A három vállalat 2017 és 2019 között 11 versenytárgyaláson vett rész és nyert el hulladékszállítási szolgáltatást. „Feljelentés alapján kezdtünk el vizsgálódni. A kollégák már jártak a három cég székhelyén, összegyűjtötték az iratokat, és a számítógépek adathordozóit is magukkal vitték. Jelenleg zajlik a dokumentumok felleltározása, értékelése. Azt vizsgálják, hogy a cégek kötöttek-e előzetes megegyezést, amikor a Maros megyei hulladékelszállítást odaítélő versenytárgyason részt vettek” – fejtette ki Gyerkó.
A Versenytanács azt vizsgálja, hogy a szászcsávási Sylevy Salubriserv Kft. és Bissdog Kft., valamint a bukaresti Servicii Salubritate Bucureşti Rt. vezetői megállapodtak-e arról, milyen árat kínálnak a versenytárgyaláson annak érdekében, hogy visszaszorítsák a konkurenciát és magasan tartsák az árakat. Ha ugyanis megegyezés született közöttük, akkor magasan tartották az ajánlatokat, és a polgármesteri hivatalok drágábban kapták meg a szolgáltatásokat. Normális helyzetben a versenytárgyalásokon a cégek igyekeznek a legalacsonyabb árat kínálni, hiszen így lehetnek nyertesek.
„Az adatok feldolgozása és az ítélethirdetés másfél évet vesz igénybe. Ez a standard eljárás Romániában, de Európa más országaiban is. Ez idő alatt a cégek végezhetik a szolgáltatásokat.
– mondta Gyerkó László.
A törvény alapján az a cég, amely részt vesz egy törvénytelen egyezségben, de erről utólag jelentést tesz a Versenytanácsnál, kedvezményes elbíráslásban részesülhet, sőt mentesülhet a büntetés alól. Ezen lehetőség tükrében megkérdeztük Gyerkó Lászlótól, hogy a feljelentést, amely alapján vizsgálódni kezdtek, valamelyik érintett cég nyújtotta-e be. A Versenytanács tagja erről nem kívánt nyilatkozni.
A Maros megyei integrált hulladékgazdálkodásért felelő Maros Ecolect Közösségi Fejlesztési Társulás vezetője, Tóth Andrea elmondta, ő a sajtóból értesült a cégek ellen indított eljárásról, és semmit nem tud erről. Kérdésünkre azt is kifejtette, hogy az érintett cégeket az országos közbeszerzési platform alkalmazásával választották ki, átlátható és jól leszabályzott eljárás keretében.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!