
A Maros megyében élő bántalmazók már elektronikus nyomkövetőt is kaphatnak a távoltartási végzés mellé. Képünk illusztráció
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI
Október elsején lépett életbe az elektronikus nyomkövető karkötők alkalmazását előíró rendelet és október másodikán már kattant az első karkötőpár Maros megyében. A kísérleti programot egyelőre Bukarestben, valamint Maros, Iași és Vrancea megyékben ültetik életbe, Hargita és Kovászna megyében 2024-től alkalmazzák majd.
2022. október 04., 08:342022. október 04., 08:34
2022. október 04., 10:422022. október 04., 10:42
Többszöri halasztás után október elsején Romániában – a fővárosban és három megyében – életbe léptették az elektronikus nyomkövető karkötők rendszert, amely lehetővé teszi, hogy hatékonyan kövessék a távoltartási rendelet betartását.
A hazai és európai uniós távoltartási végzés betartását általában azok kérik, akiket
Az elektronikus karkötők, amelyet a távoltartásban érintett mindkét személy kell viseljen, jelzik a rendőrségen, ha az eltiltott személy a megengedett távolságon belül kerül. Mint ismert, a bíróság által kiadott távoltartási rendeletben megszabják, hogy
A távolság meghatározáskor figyelembe veszik, hogy ki hol lakik, dolgozik, milyen útvonalakon közlekedik, és azt is, hogy milyen távolság betartásával lehet biztonságban a védett személy.
Mint a Maros megyei rendőrség sajtószóvője, Emanuela Fărcaș elmondta a 2022 évi 1025-ös számú kormányrendelet szabályozza az elektronikus karkötők bevezetését, ami szakaszosan történik majd. Ez azt jelenti, hogy 2023 végéig a már fent említett megyékben és Bukarestben bevezessék ezeket, majd 2024-től újabb 19 megyében, többek között Brassó, Kolozs, Kovászna, Hargita és Szatmár megyékben is, míg aztán 2025-tól terjesztik ki az egész országra.
Az illetékes azt hangsúlyozta, hogy a karkötők segítségével automatikusan, napra lebontva látható lesz, hogy az a személy, aki nevére távoltartási parancsot adtak ki és az áldozata milyen távolságra közelíti meg egymást, és
Ilyen esetben az áldozatot és a bántalmazót is felhívják telefonon, hogy kikérdezzék őket. Maros megyében a több rendőrőrsön is képeztek ki személyzetet az elektromos karkötők felügyeletére.
A bántalmazás bejelentése esetén, a helyszínelés nyomán a rendőrök 72 órára bocsáthatnak ki ideiglenes távoltartási végzést, ezzel eltávolítva a bántalmazót a lakásból. Még mielőtt ez az ideiglenes rendelet lejár az eseteket a bíróságon tárgyalják, ahol
Ezt már az áldozat vagy annak hozzátartozója kell kérje, ez utóbbi megteheti az áldozat beleegyezése nélkül is, de bizonyítania kell, hogy az érintettnek valóban veszélyben lehet az élete. Országos szinten január-augusztus között
Amennyiben ezt megszegik a bántalmazót börtönbe is zárhatják, vagy elrendelhetik a házi őrizetbe vételét.
Maros megyében az idei év első nyolc hónapjában 269 ideiglenes távoltartási végzést bocsátottak ki, ebből 94-ből lett bírósági távoltartási rendelet. A bántalmazók 95 esetben szegték meg az ideiglenes távoltartási rendeletet, mindenik esetben bűnügyi eljárás indult ellenük.
Emanuela Fărcaștól azt is megtudtuk, hogy október 2-án, vasárnap már kapott is egy bántalmazó egy elektronikus távoltartási karkötőt. Egy 35 éves, Bonyha községi asszony jelentette, hogy élettársa bántalmazta, a helyszínre kiszálló rendőrök pedig megállapították ennek tényét. A tettes egy 29 éves férfi volt, akit bekísértek a dicsőszentmártoni rendőrségre, nevére ideiglenes távoltartási végzést bocsátottak ki és lábára felkapcsolták az elektronikus nyomkövetőt.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!