
Fotó: Veres Nándor
Az augusztus végén elfogadott új rendeletnek köszönhetően a Hargita megyei rendőrök négy ideiglenes távolságtartási parancsot adtak ki olyan elkövető ellen, aki nem állt rokoni kapcsolatban áldozatával. A jogszabály ugyanis kiterjesztette a családon belüli erőszak elleni intézkedések körét az agressziók megelőzősére olyan esetben is, amikor a bántalmazót és áldozatát nem kötik össze rokoni szálak.
2024. szeptember 23., 18:222024. szeptember 23., 18:22
Egy nőt zaklató távol tartására, és a szomszédok közötti erőszakos cselekedetek megelőzésére adtak ki ideiglenes távolságtartási parancsot szeptemberben Hargita megyében azután, hogy életbe lépett az augusztus végén megjelent, 138-as számú rendelet, amely
Eddig a megyében négy ilyen ideiglenes távolságtartási parancsot adtak ki, kettőt Maroshévízen, egyet-egyet pedig Gyergyótölgyesen és Szentábrahámon. Az ügyészség mind a négyet megerősítette.
Iordan Ștefan Mircea, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság parancsnoka a családon belüli erőszak eseteiről is osztott meg számadatokat, amelyek az év első nyolc hónapjára vonatkoznak.
263 eset ütés és más erőszakos cselekedetet, 43 fenyegetést, 45 családelhagyás bűntettét jelentette. Ezeket a bűncselekményeket 401 személy követte el, 346 férfi és 55 nő.
Nyolc esetben az elkövető kiskorú, hat fiú és két lány. Az áldozatok közül 56 kiskorú.
Többségében házastársak, élettársak vagy volt házastársak, élettársak voltak az érintettek, 47 esetben szülő, gyám az áldozat.
Ugyanakkor megosztotta azt is, hogy 103 ideiglenes távolságtartási parancsot adtak ki idén augusztusig, 102 esetben az áldozat kérte, egy esetben más személyek.
Ideiglenes távolságtartási parancsot a rendőrök bocsáthatnak ki, amennyiben megállapítják, hogy elkerülhetetlenül fennáll annak a kockázata, hogy egy személy élete, testi épsége vagy szabadsága veszélyeztetve van. A rendőrök 5 napos időszakra egy vagy több védelmi intézkedést rendelhetnek el:
a bántalmazó ideiglenes kiköltöztetése a közös lakásból, függetlenül attól, hogy az illető a tulajdonjog címzettje;
az áldozat és az esettől függően a gyerekek visszahelyezése a közös lakásba;
a bántalmazó arra kötelezése, hogy minimális távolságot tartson az áldozattal, annak családtagjaival szemben vagy a védett személy tartózkodási helyével, munkahelyével vagy oktatási egységével szemben;
a bántalmazó arra kötelezése, hogy átadja a rendőrségnek az általa birtokolt fegyvereket.
Az ideiglenes védelmi rendeletnek tartalmazni kell azt a megjegyzést is, hogy az elrendelt intézkedések bármelyikének megszegése bűncselekmény, és egy hónaptól egy évig tartó fogházbüntetéssel büntetendő – áll a rendőrség honlapján.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
szóljon hozzá!