
Kifogásolt útfelújításokkal kapcsolatosan kell döntenie a bíróságnak. Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az évek során elévültek a vádhatóság által vélelmezett bűncselekmények, de a Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és tizenkét másik személy ellen 2013-ban indult büntetőper még nem zárult le. Hétfőn Borbolyt is meghallgatta a bíróság.
2022. november 28., 18:472022. november 28., 18:47
A Maros Megyei Törvényszéken zajló bírósági eljárás hétfői tárgyalási napján Borboly Csaba is nyilatkozatot tett. Mint védőügyvédje, Sergiu Bogdan kérdésünkre elmondta, a bíróságnak bemutatták a vádhatóság által kifogásolt egyik munkálat, a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es jelzésű megyei út felújításáról készült összesítő, adatokat is tartalmazó vázlatot, amelyből kiderült, hogy az utat két réteg aszfalttal újították fel, egy kis szakasz kivételével, ahol két cég nem megfelelő munkát végzett.
A másik kifogásolt munkálat, a 124-es jelzésű út egy szakaszának felújítása kapcsán pedig az érintett cég jogi képviselői is elismerték, hogy a munkálatok jelentős része elkészült, a tárolt anyagokat felhasználták, noha korábban ezzel ellentétes nyilatkozatok hangzottak el. Az ügyvéd szerint tisztázódtak az útfelújításokkal kapcsolatos kérdések, a munkálatokat elvégezték, kifizették. Hozzátette,
– utóbbi az elvégzett munka és a felhasznált anyagok mennyiségének, értékének pontos mértékét is tisztázni hivatott, ami a szakértők bevonásával hosszúra nyúlhat. Ha szétválasztják, a büntetőjogi rész hamar lezárható – vázolta az ügyvéd.
Kifogásolt útfelújítások
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) 2013-ban vádolta meg a Hargita megyei önkormányzat elnökét, Borboly Csabát közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel. Vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára. A DNA szerint a vádlottak két megyei út – a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es – egy-egy szakaszának felújítása során több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét. A per a Hargita Megyei Törvényszéken kezdődött, de mivel időközben bizonyítást nyert, hogy az ottani tárgyalásokat nem korrupciós ügyekre szakosított bírák vezették, az ott lefolytatott összes eljárás érvényét veszítette, és mindent elölről kellett kezdeni a Maros Megyei Törvényszéken.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
1 hozzászólás