
Archív
Fotó: Barabás Ákos
Elhárult az akadály: levette a kormány a tiltott rendezvények listájáról a zarándoklatokat, búcsúkat hétfő este. Ezek lebonyolítására módszertant dolgoznak ki, de az már biztossá vált, hogy megszervezhető lesz a csíksomlyói búcsú, viszont járványügyi szabályozásra kell számítani, és csak meghatározott létszámban vehetnek majd részt zarándokok.
2021. május 10., 18:502021. május 10., 18:50
2021. május 10., 19:002021. május 10., 19:00
Hétfő délután az RMDSZ közbenjárására a kormány levette a tiltott rendezvények listájáról a zarándoklatokat, búcsúkat – számolt be közleményben a politikai szervezet. Hozzátették: a továbbiakban lehet tehát ilyen jellegű vallási eseményeket tartani, de az egészségügyi- és a kulturális minisztériumoknak közös módszertant kell ezekre kidolgoznia. A módszertan a hét második felére készül el.
Amint a szabályzatot az illetékes minisztériumok elkészítik, az alapján létrejön a részvételi szabályzat is. Ezt később ismertetik majd a nyilvánossággal.
A veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló határozatról hétfői ülésén döntött a kormány. Raed Arafat belügyi államtitkár elmondta, a veszélyhelyzetet május 13-ától kezdődően újabb 30 nappal hosszabbítják meg, ugyanis bár az ország nagy része már zöld zónának minősül, június elsejéig mindenképp szükségesnek tartják a fenntartását.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
1 hozzászólás