
Versenyben az elsősegélynyújtók. A legfelkészültebb csapatok képviselik Gyergyót a megyei versenyen
Fotó: Baricz Tamás Imola
A Vöröskereszt által szervezett Hozzáértő elsősegélynyújtók versenyének gyergyószéki szakasza szombaton délelőtt zajlott Gyergyószentmiklóson. A megyei vetélkedőre május 27-én kerül sor.
2017. május 15., 18:032017. május 15., 18:03
A megmérettetésen több tanintézmény képviseltette magát általános, illetve középiskolás diákok kategóriájában. A tanulók felkészülésében vöröskeresztes önkéntesek és tanárok segédkeztek. A verseny első részében elsősegélynyújtással kapcsolatos elméleti kérdésekre kellett válaszolniuk a résztvevőknek, a vetélkedő gyakorlati próbáin pedig különböző sérülések ellátásában jeleskedtek a fiatalok.
A feladatokat vöröskeresztes önkéntesek és szakemberekből álló zsűri szigorú figyelme mellett teljesítették a versenyzők, akik
A középiskolák között a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium csapata kapta a legmagasabb pontszámot, második helyezést a Sfântu Nicolae csapata érdemelte ki. Az általános iskolás csapatok közül a Kós Károly-iskola második csapata lett az első – ugyanis e tanintézmény két csapattal vett részt a versenyen –, illetve az iskoláé lett a harmadik díj is. A második díjat a Sfântu Nicolae-iskola diákjai érdemelték ki.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!