
Fotó: Székelyhon
Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
2024. május 30., 11:142024. május 30., 11:14
A mocsári teknős Magyarország egyetlen őshonos teknősfaja, amely országszerte megtalálható tavak, folyók, holtágak, csatornák mentén, mocsaras területeken. Elsősorban a lassú folyású és álló vizeket kedvelik, így főként ezek közelében lehet számítani rájuk.
A májustól júliusig terjedő tojásrakás időszakában azonban a vizektől több száz méteres vagy akár néhány kilométeres távolságban is láthatók.
– kérte az egyesület.
Amennyiben valaki úton áthaladó teknőst lát, álljon meg, és segítse át az úttest túloldalára, figyelve arra, hogy abba az irányba vigye, amerre a teknős igyekezett.
– hívták fel a figyelmet.
Ebben az időszakban az országban szintén előforduló és néhány esetben szaporodó idegenhonos teknősfajokkal is lehet találkozni. Ilyenkor a legjobb megoldás eljuttatni őket a legközelebbi állatkertbe.
A hüllőkkel és kétéltűkkel kapcsolatos észleléseket az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapján vagy okostelefonos alkalmazáson keresztül kérik rögzíteni. A teknősfajok határozásában segítséget jelenthet a Kétéltű- és Hüllőhatározó okostelefonos alkalmazás – ismertették.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.
A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.
Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.
Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.
Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
szóljon hozzá!