
Fotó: Székelyhargita.hu
Egymillió forinttal támogatja a magyarországi Baja város a Bözödújfaluért Egyesület templomépítési szándékát. A támogatás ékes bizonyítéka annak, hogy Baja és Erdőszentgyörgy 2002-ben kötött testvértelepülési szerződésének kézzelfogható hozadéka is van.
2017. december 13., 17:412017. december 13., 17:41
Fercsák Róbert, Baja város polgármestere és a város önkormányzata jóvoltából az adomány a napokban érkezett meg az egyesület számlájára – tájékoztatott az erdőszentgyörgyi városháza. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere elmondta, mindig is jó kapcsolat volt a két település között.
– fogalmazott a polgármester.
A szintén testvértelepülési kapcsolatban lévő Bélapátfalva is hozzájárul a templomépítéshez. Támogatási szerződés jött létre Személy Dénes, a Bözödújfaluért Egyesület elnöke és Bélapátfalva önkormányzata között. A településről több vállalkozó és magánszemély jelezte, hogy hozzájárul az összetartozás templomának visszaállításához. Amint a felajánlások is beérkeznek, az önkormányzat adományával együtt eljuttatják az egyesület számlájára.
Az anyaországi testvértelepülések mellett, több önkormányzat is felkarolta a templomépítés ügyét.
Számtalan helybéli és külföldi vállalat adakozott, névtelenül vagy nevét vállalva sok magánszemély érezte övének a templomépítés megvalósítását.
A héten az ausztráliai Sydney-ből érkezett egy magánvállalat jóvoltából felajánlás. A támogatások ellenére a szükséges 250 ezer eurótól a meglévő érték még messze marad. Sikerült átlépni az összérték 10 százalékát néhány euróval. Legkésőbb tavasszal el kell kezdeni az alap megépítését, hisz utána a jelenleg száraz területet, ismét beborítja a víz, ami a munkát megnehezíti és lelassítja.
Csibi Attila Zoltán polgármester hangsúlyozta, nagyon hálásak a már beérkezett adományokért, és remélik, hogy a továbbiakban is sok adakozókedvű emberhez jut el templomépítési szándékunk híre.
Az egyesület a továbbiakban is számlaszámokon keresztül és adománydobozok segítségével gyűjti a felajánlásokat. További információ az erdoszentgyorgypress@gmail.com e-mail címen, vagy a 0741-746.658-az telefonszámon kérhető.
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
szóljon hozzá!