
Fotó: Gergely Imre
Magyarországi középiskolások szereznek szakmai tapasztalatot ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. A visszajelzések szerint az őket befogadó munkaadók is elégedettek a tevékenységükkel.
2022. április 07., 21:102022. április 07., 21:10
Harminc diák vesz részt szakmai gyakorlaton, szerez tapasztalatot élesben a tanult szakmájában gyergyószentmiklósi vállalkozásoknál. Ugyanakkor itteni fiatalokkal szervezett közös szabadidős programokban is részük van, és a környék látnivalóival is ismerkednek.
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum – Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulói Erasmus+ program révén a „Jól bevált mesterségek Kelet-Európában” című pályázat révén érkeztek ide. Erről sajtótájékoztatón számoltak be Tig-Rad System építőipari cégnél, valamint a testvériskola, a Fogarasy Mihály Műszaki Szakközépiskolánál. Amint elmondták, a magyarországi tanintézményben közel 700 középiskolás tanul, de
– mutatta be Kátai Attila igazgatóhelyettes.
Gyergyószentmiklósra 30 középiskolás érkezett, köztük asztalos, kőműves, festő, burkoló, de bolti eladók is, akiket a helyi partner Itthon közösen a holnapért Egyesület segítségével helyeztek el az itteni cégeknél. Amint Madaras Gyöngyvér, az egyesület illetékese elmondta:
Ez nagy előnyt jelent, hiszen más diákok Bécstől Lengyelországig, vagy épp görög tengerpari városokig sok helyen voltak már gyakorlaton, de szakmájukban nem kaptak olyan szintű új ismereteket mint itt. Bajkó Tibor, a Tig-Rad System vezetője hozzáfűzte, hogy más cégvezetőkkel beszélve is azt a következtetést vonhatta le, hogy
A vendégek gyergyói útját Magyari Levente szervezte, aki Gyergyószentmiklósról költözött Kiskunfélegyházára. Mint részletezte, számos szabadidős programon is részt vesznek a diákok, többek között focimérkőzésen is összemérték magukat a Fogarasy Mihály Szakközépiskola csapatával.
Magyari hozzátette, hogy hosszabb távon további, magasabb szintű együttműködésekben, közös projektekben is gondolkodnak.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!