
A beszélgetés során a helyi gazdák helyzete került középpontba
Fotó: Tuchiluș Alex
Ha nem hiszünk a saját termékünk minőségében, ha kiszolgáltatjuk magunkat az importnak, az súlyos veszteség – vélekedett Nagy István magyar agrárminiszter a mezőgazdaság kihívásairól, a magyarországi és székelyföldi gazdák együttműködésének fontosságáról tartott keddi sajtóbeszélgetésen.
2024. május 28., 15:162024. május 28., 15:16
Visszatért Sepsiszentgyörgyre Nagy István magyar agrárminiszter, aki a keddi látogatás első programpontjaként Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel, Tamás Sándor kovásznai megyeitanács-elnökkel, Könczei Csaba parlamenti képviselővel találkozott a sajtó jelenlétében. Az újságírók kérdéseire felelve a tárcavezető több fontos témában is kifejtette véleményét – többek között
Nagy István visszatérő látogató Háromszéken
Fotó: Tuchiluș Alex
A háromszéki mezőgazdasági helyzetet illetően előbb Könczei Csaba parlamenti képviselő és agrárszakpolitikus emelte ki, hogy az európai uniós források lehívásában élvonalban van Kovászna megye. Szerinte ez annak köszönhető, hogy
Ezt bizonyítandó a megyei falugazdászokkal közösen készített statisztikát ismertette, amelyben a mezőgazdasági és egyéb fejlesztési vonatkozásban befolyt EU-s alapokat határozták meg, eszerint
Fotó: Tuchiluș Alex
„Van a magyar kormánynak egy kifejezetten identitásból eredő belső érzése: minden magyar felel minden magyarért” – fogalmazott az anyaországi és erdélyi kapcsolatot illetően Nagy István. Mint mondta, szemmel látható a mezőgazdaság biztos építkezése Háromszéken,
Az erdélyi falugazdász-hálózat kiterjesztése nem mellesleg a magyar agrárminisztérium finanszírozásával valósult meg évekkel ezelőtt.
Fotó: Tuchiluș Alex
A mezőgazdaság kihívásait érintő újságírói kérdésre az agrárminiszter válasza: az elkövetkezendő évek legnagyobb próbatétele, hogy egy helyi termelő hogyan tud betörni a piacra, akármilyen nehézség árán is. Ezért hangsúlyozta ki a termelői együttműködés fontosságát, amivel
Ennek ékes példája a székelyföldi Diószegi és a magyarországi Lipóti Pékség együttműködése, amellyel a vállalkozások egyenkénti fejlődése is szemmel látható.
Nagy István szerint elengedhetetlen továbbá, hogy a lakosság becsülje meg a saját, hazai termékeket. „Mert ha nem hiszünk a saját termékünk minőségében, ha kiszolgáltatjuk magunkat az importnak, az súlyos veszteség” – vélekedett.
Amikor a sajtó a háromszéki gazdák feltörekvési lehetőségeiről kérdezett, az agrárminiszter a feldolgozóipar jelentőségét emlegette válaszként.
Mint mondta, ezt a problémát a magyar kormány is felismerte, a támogatás következő célterülete a feldolgozóipar és a konzervipar, ugyanakkor a falugazdászokat is erre kell orientálni, hiszen ebben lényeges uniós források is elérhetővé válnak.
A reggeli fogadás után Nagy István agrárminiszter a Maksán szervezett Háromszéki Gazdafórumon találkozott a helyi gazdákkal.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!