
Tóth László és Ráduly Róbert Kálmán
Fotó: Gábos Albin
A magyar film napja alkalmából Csíkszeredában is Magyar Filmnapokat szerveznek, a kétnapos eseményen hat neves alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők a Csíki Moziban. Április 29-én három újabb, 30-án pedig három régebbi, felújított és digitalizált filmet vetítenek.
2019. április 18., 19:002019. április 18., 19:00
Hat híres magyar filmet tekinthetnek meg a csíkszeredaiak április végén a Csíki Moziban megszervezendő Magyar Filmnapok alkalmával. A kétnapos rendezvény részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be csütörtökön a szervező intézmények vezetői, Tóth László főkonzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője, illetve Ráduly Róbert Kálmán, a hargitai megyeszékhely polgármestere.
Mint Tóth László felelevenítette,
Tavaly csak Magyarországon szerveztek eseményeket a jeles nap kapcsán, idén azonban úgy döntöttek, hogy Kárpát-medence-szerte tartanak vetítéseket. A főkonzul kiemelte: fontosnak tartják, hogy a hivatalos ügyek mellett a város kulturális életébe is bekapcsolódjon a főkonzulátus, ennek érdekében vették fel a kapcsolatot a csíkszeredai önkormányzattal a magyar film napja kapcsán. Hozzátette:
Arról, hogy miért lett kétnapos a rendezvény, Ráduly Róbert Kálmán polgármester beszélt a csütörtöki találkozón. Elmondása szerint olyan széles volt a kínálat a választható filmek esetében, hogy végül úgy döntöttek, többet is levetítenek: az első nap három újabb, a másodikon pedig három régebbi, felújított és digitalizált alkotást láthatnak a nézők.
Fotó: Gábos Albin
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közreműködésével, illetve a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával megvalósított esemény programjában mindenki találhat kedvére valót.
Április 29-én, hétfőn 16 órakor kezdődik az első vetítés, az érdeklődők az Utóélet című, 2014-es filmdrámát tekinthetik meg, amelynek írója és rendezője Zomborácz Virág. Ezt követően 18 órától Goda Krisztina Veszettek című 2015-ös filmjét vetítik, 20.15-től pedig A hentes, a kurva és a félszemű című filmdrámát lehet figyelemmel kísérni. Utóbbit Szász János rendezte, a 2017-es alkotás pedig igaz történet alapján készült.
Kedden, április 30-án szintén 16 órakor kezdődik a program, elsőként Török Ferenc 2001-es Moszkva tér című alkotását tekinthetik meg a nézők, majd 18 órától Az én XX. századom című, 1989-es játékfilmet vetítik Enyedi Ildikó rendezésében. A rendezvény zárásaként 20 órától a Két félidő a pokolban című 1961-es filmet láthatják a nézők, a magyar háborús filmdráma rendezője Fábri Zoltán.
A polgármester szerint utóbbi csak látszólag szól a sportról, pontosabban a labdarúgásról, hiszen valójában ennél sokkal mélyebb, ma is aktuális üzeneteket hordoz.
A szervezők arra is kitértek, hogy a filmek angol felirattal lesznek ellátva, továbbá egy vetítésre a teljes jegy 15 lejbe kerül, a kedvezményes belépő pedig 12 lejbe gyerekek, diákok és nyugdíjasok részére.
Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
December 19-én személyes okokból lemondott a TAROM vezérigazgatója, Costin Iordache, de hivatalában marad 2026. január 15-ig, ameddig a vállalat igazgatótanácsa ügyvivő vezérigazgatót nevez ki – jelentette be szerdán az állami légitársaság.
Az előrejelzéseknek megfelelően havazásba váltott át a csapadék az ország több régiójában, így többek között Csíkszéken is.
Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.
Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.
Kedd esti ülésén a kormány jóváhagyta több minisztérium és állami intézmény büdzséjének a kiegészítését a 2025-ös évre.
szóljon hozzá!