
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Egy nemzetnek szüksége van példaképekre – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 20-án Esztergomban, a Magyar Szent István Rend és a Magyar Becsületrend átadásakor. Olyan példaképekre van szükség, akikkel egy nyelvet beszélünk, akikkel közös a történetünk, akik olyanok, mint mi, mégis többek és jobbak nálunk. Akikre úgy nézhetünk fel, hogy közben bennük magunkra ismerünk – mutatott rá Novák Katalin.
2023. augusztus 20., 18:402023. augusztus 20., 18:40
2023. augusztus 20., 18:412023. augusztus 20., 18:41
Magyar Szent István Rendet vehetett át Karikó Katalin kutatóbiológus és Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívót, míg a Magyar Becsületrendet Böjte Csaba ferences rendi szerzetesnek adta át az államfő – tudósít az MTI.
Novák Katalin kiemelte: mindhárom díjazottnak fontos a magyarsága, a közösségért dolgoznak, munkájukat szolgálatnak is tekintik.
A köztársasági elnök Karikó Katalinról elmondta: olyan kutató, aki hitt abban, hogy ami a fejében gondolatként megszületett, még akkor is valódi, jó megoldás lesz a gyakorlatban, ha erről lebeszélik, elbátortalanítják. A nehézségekből tudott épülni, s ezt adja tovább a hozzá forduló fiatal kutatóknak is.
Szilágyi Áronról a köztársasági elnök kiemelte a Stipendium Peregrinum programhoz való csatlakozását. Mint mondta: Szilágyi Áron vállalta, hogy személyesen támogatja, segíti a fiatal tehetségeket, amit ő maga is megkapott. Példamutató abban is, ahogy Fair Play-díjasként az ellenfeleivel bánik, amilyen tisztelettel fordul a másik felé.
A méltatás szerint a legrangosabb állami díjjal Karikó Katalin Magyarország és a magyar tudomány hírnevét világszerte erősítő, a legkiválóbb magyar szellemi hagyományokat folytató, nemzetközileg is nagyra értékelt tudományos pályáját, különösen több évtizeden át kitartóan végzett, a gyógyítás új dimenzióit megnyitó kutatómunkáját ismerték el.
Szilágyi Áron Magyarország és a magyar sport jó hírnevét világszerte erősítő, a legnemesebb magyar sporthagyományokat követő, ifjú korától egyéni és csapatszinten is kivételes nemzetközi sikereket hozó sportolói pályafutása, valamint a fiatal tehetségek támogatása iránt elkötelezett, a kiemelkedő fizikai és mentális teljesítmény mellett sportszerűségből és emberi tartásból is mintául szolgáló életpéldája elismeréseként kapta a Szent István Rendet.
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója az erdélyi nehéz sorsú gyermekek felkarolása érdekében példamutató eltökéltséggel végzett, a cselekvő szeretet erejét hirdető humanitárius tevékenysége, emberközeli és az isteni gondviselés megélését segítő, kivételesen nagy hatású tanításai, a magyar nemzet lelki megerősödését legkisebb testvéri odaadással szolgáló életútja elismeréseként részesült a Magyar Becsületrendben.
A legkisebb sodródó élet és érték a magyar népnek, ezt jelezi a kitüntetésem is – mondta azaz MTI-nek az államalapítás ünnepén Magyar Becsületrenddel kitüntetett Böjte Csaba miután átvette Novák Katalin köztársasági elnöktől a díjat Esztergomban.
Böjte Csaba az elismerést az erdélyi nehéz sorsú gyerekek felkarolásáért, humanitárius tevékenységéért, a gondviselés megélését segítő, nagy hatású tanításaiért és a magyar nemzet lelki megerősödését szolgáló életútja elismeréseként vehette át. Böjte Csaba kiemelte:
Hozzátette: a díj nemcsak őt, hanem mindannyiunkat bátorít, hogy „merjünk bekopogtatni a falu végi otthonokba és megszólítani az ott élő gyerekeket, merjünk életközösséget vállalni velük”, bízva abban, hogy hasznos tagjaivá válnak a társadalomnak.
A ferences szerzetes úgy fogalmazott: „teremtő tekintettel kell egymásra nézzünk”. A gyerek ugyanis a felnőtt szemének tükrében látja magát. „Ha a szemembe néz és azt látja, hiszem, hogy meg tudja csinálni, akkor elindul, nekiáll”, és valóban képes lesz rá.
„Ezért ezzel a bizalommal kell egymást, a nemzetünket és a jövőt is szemléljük, hiszen Isten nem azt mondta, hogy készüljünk a világ végére, hanem hogy imádkozzunk, hogy jöjjön el az ő országa” – tette hozzá.
A terveiről szólva Böjte Csaba elmondta, „nagyapai üzemmódra szeretne váltani”. Ő és munkatársai közel hatezer gyereket neveltek fel, közel „ezer unoka is van már” és nem nagyon akarnak új gyereket befogadni, inkább a kirepülteket szeretnék utógondozni.
– mondta.
Böjte Csaba szólt arról is, hálás az általa gondozott gyerekeknek, hogy hagyták magukat tanítani, hogy meghallgatták a jót, a szépet. A ferences szerzetes köszönetet mondott a kollégáinak is, akik az elmúlt 30 évben akár hetekig, hónapokig önkéntesként, akár évekig, évtizedekig munkatársakként dolgoztak az alapítvány otthonaiban.
Szeretné - jegyezte meg, ha le lehetne „nyírogatni” a díj szélét, és mindegyiküknek adni belőle egy darabot.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!