
Fotó: Primăria Luduș/Facebook
Marosludason a 17 tagú önkormányzati képviselő-testületben mindössze hárman magyar nemzetiségűek, mégis magyar az alpolgármester: Kiss István immár negyedik mandátumát kezdi meg alpolgármesterként. A tervekről és a kis sikerekről beszélgettünk.
2024. december 06., 09:122024. december 06., 09:12
A tizenötezer lakost számláló Marosludason a magyarság aránya nem éri el a húsz százalékot, legalábbis az legutóbbi népszámlálás szerint. A helyi önkormányzatban a 17 választott képviselő közül három tanácsosa van az RMDSZ-nek. A várost 12 éve vezeti Moldovan Cristian szociáldemokrata polgármester és Kis István RMDSZ-es alpolgármester.
A Székelyhon felkereste Kis Istvánt, akiről a további tervekről érdeklődtünk. Az alpolgármester elmondta, hogy bár sok mindent sikerült megvalósítani a tervek közül az elmúlt év során, még mindig adósa maradt a közösségnek pár fontos tennivalóval.
Kis István marosludasi alpolgármester
Fotó: Haáz Vince
Példaként említette, hogy az Andrássy- és az Eczkentelepen saját költségvetésből sikerült apránként, minden évben a fő út melletti járdákat felújítani. Ez azért nagyon fontos, mert Beszterce megye felől
De sikerült a víznyomás kérdését is megoldani egy nyomásfokozó szivattyú beszerzésével, ezért most már minden lakóházhoz megfelelő mennyiségű ivóvíz jut el. Mi több, lehetővé vált a hálózat bővítése.

Gazdasági fellendülés, a magyar közösség megerősítése volt a célja a 120 évvel ezelőtti betelepítésnek, amely során a ifj. gróf Andrássy Gyula Marosludas melletti földjeire, bukovinai székelyeket, Jász-Nagykun-Szolnok megyében élőket és másokat hoztak.
De a fent említett két lakótelepen, amelyet az 1900-as évek elején népesítettek be bukovinai székelyekkel és anyaországiakkal, nem sikerült megoldani a szennyvízcsatorna problémáját.
Marosludas negyedeként szerepel a várostól északra elterülő Andrássy- és az Eczkentelep is, ám a városok számára nem volt kiírva az elmúlt években pályázati lehetőség a szennyvízhálózat bővítésére. A regionális vízszolgáltató belefoglalta ugyan az egyik európai uniós pályázatába, de
Kiss István reméli, hogy hamarosan találnak megoldást erre a fontos problémára is.
A 70-es évek végén épült városi ravatalozó felújítása is az alpolgármester tervei között szerepel, erre különösen oda fog figyelni a most kezdődött mandátumban – ígéri.
Kis Istvántól megtudtuk, hogy december 11-én egy örömteli pillanat lesz a város életében ugyanis a helyi sportcsarnok felveszi Kovács Ella nevét. A marosludasi származású Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes atléta aznap tölti be a 60. életévét, és ennek tiszteletére is fontosnak tartották, hogy aznap szervezzék meg a névadó ünnepséget.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!