
Fotó: Erdély Bálint Előd
Ki-ki megtapasztalja a betegséget, az aggódást, a veszteséget, az egzisztenciális szorongást. A félelem összerándít, a fájdalom kiáltásra indít. Azért szólt az imakérelem a keresztények egységéért végzett imahét negyedik napján, hogy tanuljunk meg bízni Istenben, ne féljünk, higgyünk. A székelyudvarhelyi Bethlen-lakótelepi felekezetek szerdai imaalkalmán jártunk.
2020. január 22., 21:542020. január 22., 21:54
A katolikus, református és unitárius gyülekezetek immár hét év óta a világegyházzal egy időben tartják az egységheti istentiszteleteket – szerre járnak egymás templomába. Idén a máltai és gozói keresztény egyházak ajánlására, központi igéül az Apostolok cselekedetei 28. fejezetének 2 igeszakaszát választották: Igen emberségesen bántak velünk. Az imahét szimbóluma a hajó, jelesül a templomhajó.
– emlékeztetett Rüsz Domokos, a vendéglátó unitárius gyülekezet lelkésze.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az igehirdető, Tamás Huba főegyházmegyei ministránslelkész, a Kis Szent Teréz Egyházközség lelkipásztora jelezte: a napi igeszakasz egy kis lelki simogatás, bátorítás a csüggedés idejére. Beszédének kulcsmondata a bizalom volt. „Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik” – idézte Jézus szavait Lukács evangéliumából.
Ha Isten gondoskodik a természetről, annál inkább gondoskodik teremtményéről, akinek halhatatlan lelket ajándékozott. Hasonlóképpen buzdította Pál apostol is a vihar közepette a hajón lévőket. Bátorítása és reménysége ellentmond útitársai félelmének és kétségbeesésének. Bízott az angyal szavában, aki azt mondta neki: „Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón”.
Pál reménye szerint egy szigetre kellett kivergődniük – tudósít a napi szentírási történet. Amelynek a ma emberéhez szóló üzenete: „a szorongással teli világban arra hívattunk, hogy Isten szerető gondviselésében bízva reményt mutassunk. Keresztény életünkben azt tapasztaljuk, hogy Isten minden látszat, kitérő ellenére célhoz vezet. Nem fogunk megfulladni vagy elveszni, mert az Ő megingathatatlan szeretete örökké tart.”
Fotó: Erdély Bálint Előd
Eme nagy közösségnek imaheti hagyománya, hogy összefogott kezeikkel végtelenített imaláncot formálva mondják el a Miatyánkot. A jelenlévő különböző felekezetű lelkészek szerre kérnek áldást a jelenlévőkre. Ezúttal azért, hogy tudják letenni gondjaikat, aggodalmaikat a Jóisten kezébe.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Folytatódik az imanyolcad
Csütörtök este 18 órától a Kis Szent Teréz-plébániatemplomban Rüsz Domokos unitárius lelkész, pénteken a református templomban Tamás Barna plébános, szombaton az unitárius templomban dr. Bekő István Márton református lelkipásztor lesz igehirdető.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!