
Jelenleg 11 cég tevékenykedik a marosvásárhelyi ipari parkban, de további hárommal előrehaladott tárgyalások zajlanak a megtelepedésről, és lehetőség van a mostani terület bővítésére is.
2017. június 01., 18:052017. június 01., 18:05
A Nyárádtő és Kerelőszentpál közigazgatási területén elhelyezkedő marosvásárhelyi ipari parkban jelenleg tizenegy vállalkozás működik, amelyek összesen
Az elmúlt három évben egy új cég épített csarnokot és indította el a tevékenységét, ráadásul bővítené a termelést, ami személyzetbővítést is eredményez.
– mondta lapunknak az ipari park igazgatója. Nagy Istvántól megtudtuk, hogy további három céggel kötöttek összesen 16 ezer négyzetméterre – összesen 140 munkahelyet teremtenének – telekfoglalási szerződést, mindhárman termelésben érdekeltek és pályázatokból akarják kivitelezni a beruházásukat, közülük az egyik cég pedig hamarosan aláírja a finanszírozási szerződést, így elkezdheti az építkezést. „Kétségtelen, hogy az autópálya építési munkálatai maga után vonta a befektetőket, mindez jó az ipari parknak, a megyei tanácsnak és a környező településeknek is.
– fogalmazott az igazgató.
Miután több Maros megyei településen különböző nehézségekbe, akadályokba, tiltakozásba ütközött, az ipari parkban valósítja meg Székelyföldön egyedülálló beruházását a krematóriumot működtető cég. „Az a projekt áll” – tájékoztatott az igazgató. Mivel azonban az ipari park a marosvásárhelyi repülőtér tőszomszédságában található, a légikikötő 15 kilométeres körzetében minden építményhez szükséges a polgári repülésügyi hatóság láttamozása, ami hosszabb folyamat. Ezen kívül
Nagy István elmondta, a befektetőkkel folytatott tárgyalásokon rugalmasan igazodnak a piachoz, betartva a tulajdonosi kör által a szabályzatban és a feladatfüzetben leszögezett „sarokköveket”. Ennek alapján többféle lehetőséget kínálnak a letelepedés iránt érdeklődő cégeknek. Lehet például hosszútávú haszonbérletben tervezni, amely pénzforgalom (cashflow) tekintetében a cégeknek előnyösebb, mivel a befektetés értékének és a teremtett munkahelyek számának függvényében csökken az ár. De
– ebben az esetben is előbb 5 éves haszonbérleti szerződést kötnek, ez idő alatt pedig akár a telek teljes értékét is törleszteni lehet, majd a feltételek teljesítése után az ingatlant megvásárolható a nyárádtői vagy a kerelőszentpáli önkormányzattól, amelynek a tulajdonát képezi az ipari park adminisztrálása alatt.
Továbbá létezik az a változat, hogy az Ipari Park Részvénytársaság által terjeszkedésre vásárolt telkek közül válasszon az érdeklődő, ebben az esetben előzetes bérlés nélkül is megvásárolhatja, hivatalos felértékelést követően. Nagy István elmondta,
Cserébe az ipari park különböző szolgáltatásokat biztosít (utak és zöldövezet karbantartása, közvilágítás, szennyvízelvezetés, őrzés stb.).
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!