
Marosvásárhely nagy lépcsősorainak felújítása is szerepel az ötletek között
Fotó: Haáz Vince
Az első évi lelkesedés után másodjára már kevesebb terv érkezett be a marosvásárhelyi részvételi költségvetésre: mindössze 17 olyan tervet küldtek be, ami megvalósítható, míg korábban 35-öt nyilvánítottak kivitelezhetőnek. A legjobb tízet ültetik életbe, hárommillió lejből.
2022. december 24., 09:042022. december 24., 09:04
Újból meghirdette az ötletbörzét a marosvásárhelyi városháza, 3 millió lejt ajánlva fel a vásárhelyiek terveire, javaslataira. Az első részvételi költségvetés februárban volt, akkor
Mint korábban beszámoltunk róla, ezekből eddig kettőt viteleztek ki, de a többi esetében is elindították a tervezést, közbeszerezést.
A 2023-as évi költségvetésből megvalósítható terveket csütörtöktől lehet tanulmányozni az erre a célra létrehozott honlapon. Ezúttal a legtöbb terv, hat darab a Sétányok, járdák, zöldövezetek kategóriába érkezett be.
A köztéri lépcsők megszemélyesítéséről is szól az egyik terv, a megfogalmazója azt kéri, hogy
Több ötletgazda is megfogalmazta, hogy bővíteni kellene Marosvásárhelyen a sportolási lehetőségeket, és javasolják, hogy kis,
Egyik terv egy kerékpárosok oktatását elősegítő park létrehozását javasolja, egy olyan helyszín kialakítását, ahol biciklizni tanítanák a gyermekeket, fiatalokat.
Mindezek mellett egyetlen életképes pályázat sem érkezett a digitális város kategóriában. Az előválogatás elkezdődött, január 4-ig lehet szavazni a tervekre, amelyekből összesen tízet valósítanak meg. Egy tervre 300 ezer lejt szánnak.
Az eredeti elképzelés szerint lesz második fordulós szavazás is, a végleges eredményeket január 16-án teszik közzé.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!