Hirdetés
Hirdetés

Legyünk a reménység zarándokai! – a Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

„Isten nincs távol: ő ‘Emmanuel’, a velünk levő Isten. Nem idegen, van arca, Jézus arca” (XVI. Benedek pápa, Urbi et Orbi áldás, 2010).

Vendégszerző

2024. december 25., 21:012024. december 25., 21:01

Jézus Krisztus születését angyali híradás készíti elő. Az angyal Szent Józsefnek is megjelenik álmában és bátorítja, hogy ne féljen magához venni Máriát, mert a benne megfogant élet a Szentlélektől van. Ekkor hangzik el az Emmánuel, azaz „velünk az Isten”. Ez egy rendkívüli, természetfeletti, azaz nem természetes üzenet, hiszen Isten joggal lehetne sokkal inkább távol tőlünk.

A választott nép életében Isten számtalanszor megmutatta, hogy velük van akkor is, amikor nem szolgálnak rá, vagy egyszerűen elfordulnak tőle. Sőt, Izajás prófétán keresztül megígéri a Fiú születését, amikor Ácház király nem mert jelt kérni, épp attól félve, hogy Isten közelsége veszély jelenthet számára.

Az ószövetségi jövendölés valóság lesz Jézus Krisztus születésében. Karácsonykor az embert kereső Isten szeretetét, annak csodáját éljük át.

Isten hűséges az ígéretéhez, ma is velünk van: „Isten nincs távol: ő ‘Emmanuel’, a velünk levő Isten. Nem idegen, van arca, Jézus arca” (XVI. Benedek pápa, Urbi et Orbi áldás, 2010). Isten velünk, közöttünk és bennünk lakása nem veszély számunkra, hanem élet és jövő.

Összezavarodott és összekuszált világunkban, a háború, a szenvedés, az igazságtalanságnak társadalmi, gazdasági és politikai megnyilvánulásának megannyi formája mellett logikátlannak, értelmetlennek és hihetetlennek tűnik Isten jelenléte.

Idézet
Ki irányítja a világot, amikor azt látjuk, hogy társadalmunk demokratikus finomsággal kiszorítani igyekszik Istent, keresztény értékeinket és szimbólumainkat? Ki véd meg, amikor nyilvánvaló vagy alattomos szélsőséges, önérdekű, pusztító erők ostromolnak?

És ha a külső támadások nem lennének elegendőek, Egyházunkat, főegyházmegyénket, közösségeinket belülről bomlasztja a látszatvilág, a felszínesség, az anyagiasság, a saját magunk önzősége. Hányszor döntünk úgy, mint Ácház király: nem a hit útját választjuk, hanem a világunk kínálta logika szerint élünk. A közömbösség, az asszimiláció, fogyatkozó és elöregedő közösségeink, a lelkipásztori szolgálatba belerokkanó paptestvéreink láttán kérdezhetjük: hogyan tudunk megújulni, mi ad erőt nekünk a reményre?

Hirdetés

A válasz erre Karácsony üzenete: Emmánuel, velünk az Isten! Szeretetből belép a mi reménytelen világunkba, és reményt ad nekünk. A remény a szeretetből születik. A keresztény remény nem csal meg és nem okoz csalódást, mert azon a bizonyosságon alapul, hogy semmi és senki nem választhat el minket Isten szeretetétől.

Jézus Krisztus születésével valóság lett az Emmánuel, hogy velünk az Isten.

Bárcsak mi is Istennel lennénk! Mellette lenni hálából, neki szentelni életemet, mert Ő velem van, és én is Vele akarok lenni. Erre törekedtünk főegyházmegyénkben a 2024-es esztendőben, amikor azért imádkoztunk, hogy adjon „nekünk reményt és vágyakozást a megújulásra, hogy közösségben közelebb kerüljünk” Hozzá.

Erre hív meg mindannyiunkat a 2025-ös szentév is: legyünk a reménység zarándokai! Tegyük félre kényelmünket, bizonytalanságainkat, félelmeinket, frusztráltságunkat, sebzettségünket. Erősítsük egymást, különösen azokat, akik nehézségekkel küzdenek.

Álljunk a leginkább szükséget szenvedők mellé: mutassuk meg, hogy Isten mellettük van a mi segítő szolgálatunk révén, hogy Isten velük van a szenvedésben, a nehéz helyzetben is.

Jelenlétünk, segítségünk, szeretetünk Karácsonyt, Isten jelenlétét hozza közel reménytelen helyzetekkel küszködő embertársunkhoz. Legyünk egyenként Márton Áron püspökök, aki az embertelenség poklaiba is szeretetet és reményt vitt.

A Boldogságos Szűzanya élete és példája bátorítson minket keresztény életünk hiteles megélésében, hogy hűséggel járjunk a Krisztus-követés útján. Ő segítsen bennünket Jézus Krisztus születése titkának befogadásában, aki legmélyebben tapasztalta meg, hogy velünk az Isten.

† Dr. Kovács Gergely érsek

† Dr. Kerekes László segédpüspök

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés