Hirdetés
Hirdetés

Legalább tizenkét diák kell igényelje a pótlást, hogy saját iskolájukban szervezzék meg a programot

Még nem tisztázták a pótlásra kijelölt helyszíneket a tanfelügyelőségek. Képünk illusztráció •  Fotó: Beliczay László

Még nem tisztázták a pótlásra kijelölt helyszíneket a tanfelügyelőségek. Képünk illusztráció

Fotó: Beliczay László

Az Iskola az iskola után nevű országos felzárkóztató programra Hargita megyében összesen 1765 tanulót, Maros megyében pedig 5862 diákot írattak fel szüleik. A tanfelügyelőségek még nem véglegesítették, hogy melyek azok az iskolák, ahol megszervezhetik a pótlásokat, de valószínűleg lesznek olyan tanintézetek, ahonnan a megfelelő létszám hiányában más iskolába kell menniük délutánonként a diákoknak, ha pótolni szeretnének.

Hajnal Csilla

2021. március 06., 19:462021. március 06., 19:46

Az Európai Szociális Alap Humánerőforrás Operatív Programjának (POCU) keretében megvalósuló, 30 millió euró értékű országos felzárkóztató program azoknak a diákoknak nyújtana lehetőséget, akiknek egyáltalán nem vagy kevés lehetőségük volt az online órákon való részvételre az elmúlt hónapokban. Akárcsak azoknak, akik a 2020–2021-es tanév első félévének végén bukásra állnak, vagy osztályzatok hiányában még nem tudták lezárni őket.

Országos szinten 168 ezer tanuló vesz részt az Iskola az iskola után nevű felzárkóztató programban – ez 91 ezer diákkal kevesebb, mint ahányan az oktatási minisztérium adatai alapján eszköz- vagy internetkapcsolat hiányában nem vehettek részt a távoktatásban.

A második félév kezdetétől számítva nyolc hét áll a tanulók rendelkezésére, hogy bepótolják a lemaradást, és lezárják őket a tanárok. Amennyiben nem sikerül, automatikusan évismétlők lesznek. Sok esetben azonban a bizonytalanság és a plusz erőfeszítés elriasztja a szülőket a feliratkozástól, mert nem biztos, hogy a gyerek saját iskolájában, saját tanáraival tudja a heti plusz öt órát végigtanulni.

A módszertan szerint ugyanis

legalább 12 tanulónak kellett igényelnie a felzárkóztató programot tanintézetenként, hogy az adott iskola megszervezhesse az órákat.

Ha ennél kevesebben igényelték, akkor más tanintézetekkel közösen, a tanfelügyelőség által kinevezett iskolákban szervezik meg a délutáni pótlásokat. Mivel a feliratkozott diákok számára kötelező a részvétel, ezért a szabályzat szerint legtöbb havi öt hiányzásuk lehet.

Hirdetés

Hargita megyében 1992 diák maradt lezáratlanul az első félév végén, 28 százalékuknál, vagyis 562 tanuló esetében volt ez annak a következménye, hogy nem rendelkeztek internet-hozzáféréssel vagy megfelelő digitális eszközzel az online oktatásban való részvételhez. A felzárkóztató programra 923 alsó tagozatos és 842 felső tagozatos általános iskolást írattak fel szüleik a hétfőtől kezdődő pótlásokra. A csoportokat még nem véglegesítették, így nem kaptunk tájékoztatást arról, hogy hol és hány felzárkóztató csoport lesz Hargita megyében. Az is lehetséges, hogy változni fog az igénylések száma – közölte Cristinel Glodeanu főtanfelügyelő-helyettes.

Maros megyében 5965 diák tanulmányi eredményeit nem tudták lezárni az első félév végén. A felzárkóztatásra jelentkezők száma nem sokban tér el ettől: a tanfelügyelőség sajtóosztályától megtudtuk, jelenleg 5862 tanuló igényelte a felzárkóztatást, és ezután következik a központok kijelölése.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés