
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a PNL elnökével és az USR-PLUS két társelnökével közösen adott ki sajtónyilatkozatot. Archív
Fotó: Beliczay László
Első körben tárgyaltak szombaton a PNL, az USR-PLUS és az RMDSZ küldöttségei egy új parlamenti többség létrehozásáról. Három szinten folynak a tárgyalások: politikai vonalon, a kormányprogramról, valamint a parlamenti többség működéséről – tájékoztat közleményben az RMDSZ sajtóirodája.
2020. december 12., 16:362020. december 12., 16:36
2020. december 12., 17:512020. december 12., 17:51
A politikai tárgyalásokon mindegyik alakulat kifejtette az álláspontját a koalíció megszervezéséről és annak működéséről.
Ami a kormányprogramot illeti, a felek megegyeztek ennek struktúrájában és abban, hogy hogyan hozzák összhangba a három politikai alakulat programját, több fejezetben pedig előrelépés történt – olvasható a közleményben, amelyből kiderül, hogy
A három alakulat vezetői kinyilvánították azt a szándékukat, hogy stabil kormányzásra van szüksége Romániának, amely megoldást nyújthat a válságból való kilábalásban, és elhozza azokat a reformokat, amelyekre szüksége van az országnak. A politikai alakulatok vasárnap folytatják az egyeztetéseket.
A Krónika a román sajtóra hivatkozva ugyanakkor arról ír, hogy a három jobbközép alakulat között tulajdonképpen megfeneklettek a tárgyalások szombaton. A legfőbb nézeteltérés amiatt alakult ki, hogy a PNL magának vindikálja a miniszterelnöki, valamint a két házelnöki tisztséget, vagyis a képviselőház és a szenátus irányítását is.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!