
Haladnak a 137-es úttal, és jó lenne gond nélkül befejezni
Fotó: László Ildikó
Már csak hat kilométernyi szakasz aszfaltozása van hátra Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között ahhoz, hogy egybeérjen az első réteg aszfaltszőnyeg a két település között. A megyei tanács elnöke mégis aggódik.
2024. november 27., 16:322024. november 27., 16:32
Közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata. Mint írják, a 137-es út 21,2 kilométeres szakaszán jól halad a kivitelező: idén célkitűzés volt, hogy a tél beállta előtt a szakaszon leterítsék az első réteg aszfaltot, hogy védve legyenek az eddig elvégzett munkálatok.
Az útvonalon négy hidat teljesen újjá kellett építeni, „ezen munkálatok 90 százaléka el is készült.
Dolgoznak a kerékpárutakon és a járdák kialakításán is.”
A beruházáshoz az Anghel Saligny-programból nyert finanszírozást a megyei tanács 140 millió lej értékben. Hargita Megye Tanácsának szerdai közleménye szerint ebből azóta 12,1 millió lejt utalt a kormány.
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke jelezte, az RMDSZ kormányzati szerepvállalása idején zökkenőmentes volt a Hargita megyei beruházások finanszírozása, „a szélsőséges csoportosulások esetleges térnyerése a parlamentben azonban a fejlesztések megakasztásával is járhat”. Éppen ezért bízik benne, hogy „az előttünk álló választások olyan helyzetbe hozhatják az RMDSZ-t, hogy a Hargita megyei települések létfontosságú fejlesztései új lendületet kaphatnak”.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!