
A legfontosabb a vegyes (háztartási) hulladék mennyiségének csökkentése
Fotó: TEGA Rt.
A 2023-as esztendő eredményeit összegző elemzést készített a TEGA Rt. A sepsiszentgyörgyi székhelyű hulladékgazdálkodási vállalat kimutatása szerint tavaly az előző évekhez viszonyítva kevesebb háztartási szemetet kellett elszállítaniuk az ügyfelektől.
2024. január 16., 10:362024. január 16., 10:36
Máthé László, a TEGA igazgatója szerint a „szigorú és egyben népszerűtlen” intézkedések meghozatala tette lehetővé ezt az eredményt, miután fokozott figyelemmel kezdték ellenőrizni az elmúlt évben azt, hogy a vegyes hulladékba ne kerüljön lebomló.
– magyarázta. Azáltal, hogy szigorúan léptek fel a vegyesbe kerülő lebomló anyagok terén, személyenként kevesebb mint 1 lejjel kellett emelniük az árakon.
Az Európai Unió irányelve szerint csökkenteni kell a vegyes (háztartási) hulladék mennyiségét, hiszen ez a legszennyezőbb a környezetre: ezt viszik Háromszéken a lécfalvi hulladéklerakóba, ez kerül a legtöbb pénzébe a lakosságnak.
– vázolta a döntések hátterét.
A statisztikát tekintve, míg 2020-ban a TEGA 30 359, 2021-ben 31 569, 2022-ben pedig 30 156 tonna vegyes hulladékot szállított,
Az újrahasznosítható anyagok terén is van előrelépés: 2020-ban 6082 tonnát, 2021-ben 6728 tonnát, 2022-ben 6894 tonnát szállítottak el,
A biológiailag lebomló hulladék mennyisége tekintetében viszont tavaly megtört az addig javuló trend: 2020-ban 4830 tonnát szállított el a TEGA, 2021-ben 5887 tonnát, 2022-ben 6894 tonnát, míg 2023-ban a mennyiség visszaesett 5938 tonnára.
Ami az összes hulladékot illeti, 2023-ban az elmúlt évekhez hasonló mennyiség keletkezett: 2020-ban 41 518 tonna, 2021-ben 50 781 tonna, 2022-ben 50 332 tonna, 2023-ban 50 610 tonna.
Fotó: TEGA Rt.
„Nem rossz eredmény, igaz, nem is mutat javuló tendenciát” – mondja erre TEGA igazgatója. Szerinte egyelőre mindenképp fenntarthatónak tűnik, azonban a kérdés az, hogy mit jelent majd a visszaváltós rendszer tényleges beindulása, ahogy az is kérdés, hogy mennyire szigorodik, vagy másképp fogalmazva:
A vidékről elszállított vegyes hulladék csökkentésében a TEGA adatai szerinti Maksa község áll az élen 19,97 százaléknyi, azaz 34,38 tonnás mennyiségi csökkenéssel (2022: 172,14 tonna, 2023: 137,76 tonna). A képzeltbeli dobogó második fokán Kézdiszentkereszt áll 56,24 tonnányi, azaz 17,56 százalékos csökkenéssel (2022: 320,74 t, 2023: 264,50 t), megelőzve a 45,76 tonnás (13,8 százalék) csökkenést felmutató Kököst, ahonnan 2022-ben 287,76 tonna, tavaly pedig 242 tonna hulladékot vittek el.
„Amikor Sepsiszentgyörgyön elindul az okos konténeres rendszer, ahol a tömbházlakók egyéni szemétmennyiségét és a szelektív gyűjtésre történő odafigyelését is követni lehet, valószínűleg tovább javul majd a statisztika” – zárta számadását Máthé László.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
3 hozzászólás