Hirdetés
Hirdetés

Lassan eszel, karcsúbb leszel

Legalább az étkezésnél lassítsunk. Hasznunkra válik. Illusztráció •  Fotó: Pexels

Legalább az étkezésnél lassítsunk. Hasznunkra válik. Illusztráció

Fotó: Pexels

Azok, akik lassan esznek, kisebb valószínűséggel híznak el – állapították meg japán kutatók, akik szerint a vacsora utáni rágcsálnivalók elhagyása, valamint ha az ember már nem eszik lefekvés előtt két órával, segít az egészséges testsúly elérésében és megőrzésében – írja az MTI a The Daily Telegraphra hivatkozva.

MTI

2018. február 13., 17:332018. február 13., 17:33

A BMJ Open című szaklapban publikált tanulmány készítői 60 ezer olyan ember egészségbiztosítási adatait elemezték Japánban, akik rendszeresen jártak orvosi kivizsgálásokra 2008 és 2013 közöt,t és ez idő alatt 2-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak náluk.

Az orvosi vizsgálatok során a résztvevőknek értékelniük kellett az evési sebességüket – gyors, normális, vagy lassú –, valamint egyéb szokásaikról is kérdezték őket, például hogy lefekvés előtt két órával szoktak-e vacsorázni, jellemző-e rájuk a késő esti nassolás, és ki szokták-e hagyni a reggelit. A kutatóknak az alanyok testtömegindexére – BMI, a testmagasságból és testtömegből kiszámított érték –, valamint derékbőségére vonatkozóan is voltak adataik.

A tanulmány készítői a 25, vagy magasabb BMI-értéket tekintették elhízásnak. (Nagy-Britanniában a 25 feletti BMI-érték még „csak” túlsúlyt jelent, a 30 feletti az elhízás.)

Hirdetés

A vizsgált időszak kezdetén az alanyok közül 22 070-en a gyors, 33 455-en a normális, 4192-en pedig a lassan evők közé sorolták magukat. Az eredmények szerint a normális sebességgel táplálkozók 29 százalékkal, a lassan evők 42 százalékkal kisebb eséllyel voltak elhízottak, mint azok, akik rendszeresen befalták az eléjük kerülő ételt. A mutatók szerint

az evési sebesség lassításával csökkent a résztvevők testtömegindexe és derékkörmérete is.

A kutatók azt is megállapították, hogy azoknál, akik vacsora után még nassolnak, vagy hetente háromszor, esetleg többször mindössze két órával lefekvés előtt vacsoráznak, ugyancsak magasabb a túlsúly kockázata. Utóbbit azonban nem befolyásolja a reggeli kihagyása.

„Az étkezési szokások megváltoztatása hatással lehet az elhízottságra, a testtömegindexre és a derékméretre” – mondta Fukuda Haruhisa, a Kjúsú Egyetem munkatársa, hozzátéve, hogy a gyors evés megakadályozását célzó módszerek segíthetnek az elhízás megelőzésében és az elhízással összefüggő egészségi kockázatok csökkentésében.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés