
Fotó: Gergely Imre
Megújulhat a Virág negyed déli része és a Forradalom negyed öt tömbháza is – többek között ezekről a témákról volt szó a gyergyószentmiklósi képviselő-testület hétfőn tartott ülésén.
2025. január 13., 18:432025. január 13., 18:43
A tanácsülésen a testület jóváhagyta a Virág negyed déli részén található utak kataszteri dokumentációját, ami a telekkönyvezés feltétele. A zöldövezetek esetében ez már korábban megtörtént. Amint Nagy Zoltán polgármester előterjesztéséében elmondta, van egy pályázati lehetőség, amely lakóövezetek rehabilitálásáról szól, és ezt szeretnék kihasználni.
Két határozattervezet is érintette öt Forradalom negyedi tömbház felújítására vonatkozó projektet. Amint elhangzott, azért ezt az öt tömbházat választatták ki (a 9-es számú, valamint a B, G, F, és I-40 jelzésű épületek), mert a pályázat leadási határideje január 14. és ezekre a lakóépületekre a projektek tervezési szinten elő voltak készítve már négy és fél éve.
Fotó: Gergely Imre
Amennyiben sikeres lesz a pályázat, a tömbházak felújítása 98%-ban uniós finanszírozásból, 2%-ban pedig saját forrásból valósulhat meg.
Egy család számára az önrész hozzájárulás átlagosan 1500 lej. Vannak olyan tömbházak, ahol a tervező teljes tetőcserét is javasolt, amely viszont nem fér bele a pályázati kiírás feltételeibe, így annak költségeit a lakók saját forrásból kell fedezzék, ha a megvalósítás mellett döntenek.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
szóljon hozzá!