
A marosvásárhelyi római katolikus temetőben számos örmény síremlék található. Archív
Fotó: Haáz Vince
Augusztus 8. és 12. között hatodik alkalommal szervezi meg az Erdélyi Magyar Örmény Ifjúsági Kalákatáborát, a Kriptatábort a Marosvásárhelyi Örmény Magyar Kulturális Egyesület (MÖMKE). A tábornak ez alkalommal Marosvásárhely ad helyet.
2022. augusztus 07., 12:352022. augusztus 07., 12:35
A marosvásárhelyiek mellett kolozsvári, csíkszeredai, gyergyószárhegyi és gyergyóremetei fiatalok részvételére számítanak a szervezők a hatodik Erdélyi Magyar Örmény Ifjúsági Kalákatáborban, hogy örmény gyökereiket kutassák, feltérképezzék a temető örmény síremlékeit, az örmény épületekkel ismerkedjenek.
Puskás Attila, a MÖMKE elnöke érdeklődésünkre elmondta, a marosvásárhelyi római katolikus temető központi sétányának jobb és bal oldalán örmény eredetű személyiségek síremlékei találhatók, illetve
A kriptatábor – amelynek megnevezése onnan jön, hogy sírokat, síremlékeket, kriptákat kutatnak fel és dokumentálnak – ötlete 2014-ben született, Kányádi Sándor Örmény sírkövek című verséből ihletődve.
Első alkalommal Szépvízen szervezték meg, ahol feltérképezték a temetőt.
A következőt 2015-ben a szépvízi örmény katolikus templom felújításában való segítségnyújtással töltötték, vakolatot tisztítottak, törmeléket hordtak.
A 2016-os és 2017-es Gyergyószentmiklóson a toronymúzeum előkészítésével, majd a cinteremben álló régi sírkövek megtisztításával telt.
Utoljára 2019-ben Maroshévízen tartották a tábort, amelyet a világjárvány miatt két évig szüneteltettek, most pedig Marosvásárhelyen szervezik meg.
A program szerint a temetői munka mellett az erdélyi és marosvásárhelyi örmények történetével fognak ismerkedni a résztvevők, akik a Kultúrpalotát is meglátogatják, esti sétán vesznek részt az örmények nyomában, a csapatösszerázó és élénkítő játékok mellett strandolási lehetőség is várja őket a Víkenden. Puskás Attila szerint
felkutatni és dokumentálni azokat az emlékeket, sírköveket, kriptákat, épületeket, amelyek az örmény gyökerű polgárok ittlétéről tanúskodnak, arról, hogy mivel és hogyan járultak hozzá egy-egy település gazdasági és kulturális gyarapításához, a társadalom fejlődéséhez.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!