
Karda Róbert polgármester és Albert Alfonz Pál alpolgármester ismertette a lovasnap programját
Fotó: Pinti Attila
Tartalmas, szórakoztató rendezvénynek szánják a szervezők a Csíkszentdomokosi Lovasnapot, amely által legalább évente egyszer teret biztosítanak a térségi lovasok számára a bemutatkozásra. Az idei lovasnapot szombaton tartják.
2018. május 02., 21:302018. május 02., 21:30
Sajtótájékoztatón ismertették szerdán a szombati Csíkszentdomokosi Lovasnap programját a helyi önkormányzat nagytermében. Elsőként Karda Róbert domokosi polgármester szólalt fel, aki az önkormányzat nevében megköszönte a főszervező Albert Alfonz Pálnak a szervezésben kifejtett munkáját.
Az alpolgármester kifejtette, hogy
Fotó: Pinti Attila
Kiemelte, amíg érzik a helyi lovas közösség részéről a támogatást és az igényt az esemény iránt ‒ ha tehetik ‒, a továbbiakban is megszervezik. Albert Alfonz Pál arra is rámutatott, hogy habár a szervező a helyi önkormányzat, társszervezőként nagy segítséget nyújtott idén is számukra a Krigel Sportklub, illetve a Felcsíki Kistérségi Társulás támogatását is élvezték. Emellett a munkában részt vállaltak a helyi lovas közösség tagjai, és a község civil szervezetei is. Ennek tükrében pedig a szervezés egy közösségi üggyé nőtte ki magát, a rendezvény pedig idén is a megyei lovas rendezvények nyitóeseménye lesz.
Arra is kitért a főszervező, hogy
ami után a díjugratás következik, e versenyszám iránt nagy volt az érdeklődés ‒ csíki, udvarhelyi és gyergyói lovasklubok tagjai is jelentkeztek arra. A díjugratást két kategóriában ‒ kezdő és haladó ‒ szervezik meg. Fél kettőtől fogathajtásban és vadászhajtásban bizonyíthatnak az arra vállalkozottak. Fél négytől Ugron Attila és csapata tart kaszkadőrbemutatót, amely után az erőpróba következik ‒ erre huszonkét lovas jelentkezett. A lovasprogramok között kulturális színfoltként a helyi Márton Áron Általános Iskola diákjainak népdal-összeállításai lesznek hallhatók ‒ részletezte.
Fotó: Pinti Attila
A lovasnap előestéjén, pénteken hat órától „vasparipás megnyitót” tartanak az önkormányzat előtt, azaz
aki Nicolas Cage filmszínész motoros kaszkadőre volt a Szellemlovas 2. című filmben. Ezáltal két naposra bővült a lovasnap programja, amelyet amiatt tartanak fontosnak évről-évre megszervezni, mert a szervezők által tapasztalt közösségi támogatás mellett, lószerető térség hírében állva, felelősséget is éreznek az eseményért. Céljuk, hogy egy tartalmas, szórakoztató rendezvényt szervezzenek, ahol legalább évente egyszer teret biztosítanak a térségi lovasok megmutatkozására ‒ számolt be kérdésünkre Albert Alfonz Pál.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!