
Nincs elég parkolóhely a csíkszentléleki községháza előtt. Ezt a hiányosságot oldanák meg
Fotó: Gábos Albin
Új játszótér, padok, sétányok, zöldövezet, és nem utolsósorban több parkolóhely is része annak a közösségi térnek, amelyet a csíkszentléleki községházával szembeni területen kezdtek el a napokban kiépíteni. A Leader-program révén megvalósuló beruházást jövőre kell befejeznie a kivitelezőnek.
2019. október 21., 19:532019. október 21., 19:53
A jelenleg gyermeknevelési szabadságát töltő Krézsek Erika, Csíkszentlélek alpolgármestereke a korábbi években kezdeményezte egy közösségi tér kialakítását a helyi kultúrotthon előtt. Az elképzelés kivitelezéséhez nemrég fogott hozzá a közbeszerzést elnyerő Kovászna megyei építő cég, ugyanis mint Krézsek elmondta,
Fotó: Gábos Albin
A Leader-program révén 50 ezer eurót pályázott meg sikeresen erre a célra a községháza, ehhez hozzáadták a saját önrészüket,
Fotó: Gábos Albin
Utóbbiak kiépítése hiánypótló intézkedésnek bizonyul, hiszen a területtel szemben lévő községháza parkolóhely-hiánnyal küszködik. Mint megtudtuk, nemcsak a főút mentén alakítanak ki parkolókat, hanem a kultúrház mögött, valamint az épület mellett húzódó mellékutca mentén is, oly módon, hogy nem fogják csökkenteni az utca szélességét, hanem a kultúrotthon udvarából „faragnak” le.
A munkálatokat jövőben kell befejeznie a kivitelezőnek.
Fotó: Gábos Albin
Fotó: Gábos Albin
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás