
Olyan is volt, amikor Sebestyén Aba színművész, Keresztes Ildikónak szolgált fel
Fotó: Facebook/Rotaract
Polgármester, múzeumigazgató, rádiós műsorvezető vagy mesepszichológus – mind-mind pincérkötényt köt az elkövetkező két hétben. Nem azért, mintha szakmát váltottak volna, de egy-egy estére elvállalták, hogy borravalót gyűjtenek a marosvásárhelyi Gyermekgyógyászati Klinika javára.
2018. december 11., 17:082018. december 11., 17:08
Talán az év ezen időszakában többen és többet jótékonykodnak, gyűjtenek, adományoznak az emberek, mint egész évben összesen. Ebből a körből próbálnak kitörni a marosvásárhelyi Rotaract Klub Téka tagjai, akik évek óta a Give in a Different Way jelszó alatt másképp próbálnak adományozni. Volt, hogy fagyizni, korcsolyázni vitték az árva gyerekeket, máskor műalkotások árverezésével igyekeztek segíteni, legsikeresebb projektjük azonban, amikor
Tavaly ilyenkor például 7588 lej értékű borravaló gyűlt össze, amelyet az Együtt a Rákos Gyerekek Alapítvány napközi központjának a helyreállítására ajánlott fel a Rotaract.
Jedd község polgármestere nem először köt kötényt magára
„Idén harmadik alkalommal kértünk fel különböző köztiszteletben álló személyiségeket, hogy pár órát szakítva szabadidejükből pincérként szolgáljanak fel egy nemes cél érdekében.
– magyarázza a Rotaract részéről Ferenczy Anna, aki úgy érzi, az eddigi akcióik közül a pincérkedés újdonsága, kreativitása az, amivel a legtöbb emberhez elértek, sőt adakozásra is biztatták ezzel őket.
A különleges felszolgálások sora hétfőn este már elkezdődött a Petry Bistro – Grill&Wine étteremben, ahol Jeszenszky Attila, Marosvásárhely egyik közismert optikusa öltött pincérkötényt magára, kedden pedig B. Szabó Zsolt rádiós műsorvezető és Bereczky Sándor fotós szolgálta ki az étterem vendégeit. De a felszolgálók közt lesz Soós Zoltán múzeumigazgató, Fülöp Tímea, a Kultúrpalota vezetője, Borsos Csaba, a Rádió Gaga jól ismert hangja, Kádár Annamária mesepszichológus, Peti András reptérigazgató és Bányai István, Jedd polgármestere is.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!