Hirdetés
Hirdetés

Közel tíz év után épülhet az iskolai tornaterem, a tetőre kerül a sportpálya

A nem szokványos tornaterem látványterve, a tetőn a sportpályával. Több mint két év múlva készül el •  Fotó: Forrás: Csík-info/Facebook

A nem szokványos tornaterem látványterve, a tetőn a sportpályával. Több mint két év múlva készül el

Fotó: Forrás: Csík-info/Facebook

Hosszas előkészítés, a költségek fokozatos növekedése után elkezdődik a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola földbe süllyesztett tornatermének építése. Rendhagyó megoldással, a terepviszonyokat kihasználva építkeznek, és az sem szokványos, hogy az építmény tetején sportpálya kap helyet.

Kovács Attila

2020. július 15., 12:372020. július 15., 12:37

Közel tíz év kellett ahhoz, hogy célegyenesbe kerüljön a beruházás, eközben pedig a költségek lassan, de biztosan emelkedtek, elérve az eredetileg becsült összeg közel kétszeresét.

A tornaterem tervei még 2011-ben készültek el, akkor 1 millió eurót meghaladó összegre becsülték a kivitelezés költségeit, amelyet 2012-ben a város nem vállalt be saját költségvetése terhére.

Hirdetés

2013-ban a dokumentáció kiigazítása szerepelt a napirenden, viszont csak 2016-ban nyílt lehetőség arra, hogy a költségekre támogatást igényeljen a város. Akkor a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) több csíkszeredai beruházást is támogatásra érdemesnek minősített, köztük az iskola tornatermének építését is.

2018-ban a korábbi 7,3 millió lejhez képest már 8,5 millió lejre emelte a helyi önkormányzat a tornaterem becsült értékét.

Mivel abban az évben a kiírt közbeszerzési eljáráson nem érkezett ajánlat, és az építőipari árak és költségek tovább emelkedtek, a becsült értéket áfástól 9,1 millió lejre kellett emelni. 2019-ben öt eredménytelen licit következett, idén aztán több jelentkező közül lehetett kiválasztani a nyertes ajánlatot, amelyet egy bukaresti cég nyújtott be.

A Niliten Construcții Kft. az aláírt szerződés szerint 8,91 millió lejért végzi el a feladatot, a Helyi Fejlesztések Országos Programja 3,69 millió lejjel támogatja a beruházást, a fennmaradó több mint 5 millió lejt a város a saját költségvetéséből fedezi. A kivitelezés időtartama 28 hónap.

Átalakul a környezet is

Az iskola lejtős udvarán jelenleg két sportpálya van, két különböző szinten. A tervek szerint a Petőfi Sándor utcára néző kosárlabdapálya helyén játszóteret alakítanak ki, ebből az irányból bekötőút vezet majd az iskola mellett, zöldövezettel és futópályával szegélyezve.

A tornaterem az alsó, Temesvári sugárút felőli sportpályán épül, keleti oldala öt méter mélyen kerül a földbe a járdaszinthez viszonyítva.

A kétszintes épületben sportpálya, öltözők, mosdók, zuhanyzók, raktárhelyiségek lesznek, tetején pedig 20x33 méteres alapterületű, védőhálóval felszerelt sportpálya kap helyet.

Kérdésünkre Füleki Zoltán csíkszeredai alpolgármester úgy nyilatkozott, a beruházás ütemtervéről a munkaterület átadása után egyeztetnek az építővel – ez nemsokára megtörténik. Idén az időjárási viszonyoktól függően az alapozást kezdik el, és

mivel régészeti felügyelet alatt zajlik majd a munka, ha valamilyen lelet kerül elő, azt fel kell tárni

– tudtuk meg. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés