Hirdetés
Hirdetés

Közel két éve vár jóváhagyásokra a Harvíz víz- és csatornaszolgáltató nagyberuházása

Vontatottan halad a beruházások előkészítése, nagy munka lesz határidőre végezni  •  Fotó: Gábos Albin

Vontatottan halad a beruházások előkészítése, nagy munka lesz határidőre végezni 

Fotó: Gábos Albin

Majdnem két éve készítik a kiegészítéseket és várják a jóváhagyásokat ahhoz a megvalósíthatósági tanulmányhoz, amelynek alapján a Harvíz Rt. regionális víz- és csatornaszolgáltató jelentős vezetéképítési és bővítési nagyberuházásokra készül európai uniós támogatással. Jó esetben is csak jövőben kezdődhet el a munka, amelyet a következő évben, 2023-ban be kell fejezni.

Kovács Attila

2021. február 21., 15:552021. február 21., 15:55

Már 2019 nyarán úgy tűnt, hogy az utolsó módosítások és kiegészítések után nemsokára el tudják fogadni az Európai Alapok Minisztériumánál azt a megvalósíthatósági tanulmányt, amely Hargita megyében tizennyolc helyi közigazgatási egységet érintő víz- és szennyvízhálózat-építés, -bővítés, valamint az ezekhez kapcsolódó létesítmények elkészítését jelenti, és amelynek finanszírozására a Harvíz Rt. európai uniós támogatásért folyamodott.

Azóta viszont annyi előrelépés történt, hogy még kétszer kellett módosításokat végezni a dokumentációban, ezek természetesen újabb véleményezéseket, jóváhagyásokat igényeltek a szaktárca részéről, nem kevés idő alatt.

Így már a tanulmány harmadik, kiegészített formája várja azt, hogy végre kedvezőnek minősítsék a minisztériumban – tudtuk meg Lányi Kingától. A regionális víz- és csatornaszolgáltató vállalat szóvivője szerint a tervezett beruházások környezetvédelmi eljárása már túllépett a közmeghallgatási fázison, és folyamatban van az urbanisztikai bizonylatban levő különböző szakhatósági engedélyek beszerzése. A mintegy 150 millió euró értékű projekt finanszírozási szerződését viszont, amelyet az Európai Unió Nagy Infrastruktúra Operatív Programja (POIM) támogat, csak a minisztériumi jóváhagyás után írhatják alá, és a közbeszerzési eljárásokat is ezután lehet kiírni.

Hirdetés

Közbeszerzések éve

Az idei év meghatározó lesz, mivel a finanszírozási szerződés aláírása után a munkálati, szolgáltatási és beszerzési szerződésekhez szükséges közbeszerzési eljárásokat kell kiírni, és lefolytatni. A megvalósíthatósági tanulmány szerint 14 munkálati, 1 beszerzési és 3 szolgáltatási szerződés van kiírásra tervezve – közölte a szóvivő, hozzátéve, a majdani munkálatok kezdete a közbeszerzési eljárások hosszától függ, mert Romániában átlagosan 1 évet tart egy ilyen típusú közbeszerzési eljárás.

Ha minden a kedvező forgatókönyv szerint alakul, jövőben nemcsak 14 különböző helyszínen, hanem összesen 30-nál több településen kezdődhetnek munkálatok Hargita megyében az ütemterveknek megfelelően.

A beruházásokat 2023 decemberéig be kell fejezni, ezért egyre jobban szorít a határidő.

Tervezett munkálatok

Csíkszeredában Csibában és Szécsenyben víz- és csatornahálózat készül, és további korszerűsítés vár a szennyvíztisztító állomásra. Székelyudvarhelyen a víz- és szennyvízhálózat, illetve a szennyvíztisztító állomás kapacitásbővítése, felújítása történik, illetve épül egy új szállítóvezeték, amely a zeteváraljai víztározóból juttatja el az ivóvizet Székelyudvarhelyre és az útvonalon fekvő településekre. Hálózatbővítés, illetve -építés várható Csíkcsicsóban, Máréfalván, Fenyéden, Oroszhegyen, Parajdon, Csíkszentdomokoson, Csíkszenttamáson, valamint Csíkszentlélek, Szépvíz, Kászon, Csíkszentgyörgy, Csíkszentmihály, Csíkszentmárton, Csíkszentsimon, Zetelaka településein, illetve Szentegyházán, a szükséges vízkezelő állomások, szivattyúházak, víztartályok létrehozásával, felszerelésével, illetve felújításával együtt.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés