
Alkalmanként újra megtelik az udvarhelyi mozi nézőtere. Archív
Fotó: Barabás Ákos
A székelyudvarhelyi egykori Stúdió Mozi épülete a Vándormozi projektnek köszönhetően alkalmanként újra eredeti rendeltetésének tesz eleget.
2018. február 21., 20:362018. február 21., 20:36
A Vándormozi több cég és egyesület összefogásával jött létre, és célja, hogy olyan településekre is elvigye a mozit mint közösségi élményt, ahol napjainkban nem működik ilyen intézmény, így Székelyudvarhelyre is.
Noha jelenleg az udvarhelyiek nem tapasztalhatják meg túl gyakran a közösségi filmnézést, ez nem mindig volt így.
Olimpia néven 1973 után, a mai moziépület átadását követően élte fénykorát. A műfaj rendszerváltás utáni hanyatlása ellenére egészen az ezredforduló elejéig fenn tudott maradni. A látogatottság viszont évről évre drasztikusan csökkent, ezért 2005-ben lakat került rá.
A kisvárosi mozik bukására számos magyarázat létezik, annak ellenére is, hogy a napjainkban működő filmklubokat rendszeresen látogatják, a TIFF is évről évre népszerűbb, és a nagyobb költségvetéssel rendelkező nagyvárosi mozik is tele vannak. Az első két verzió népszerűsége talán éppen a közösségi élményben rejlik. Mind a filmklubok, mind a TIFF-en történő vetítéseket közönségtalálkozók követik, amelyek során a beszélgetések közösségi élménnyel gazdagítják a nézőt. Fontos elem még a kínálat, amelyet egy nagyobb költségvetésből gazdálkodó mozinak nem nehéz színessé, változatossá, aktuálissá tennie. Ez talán az egyik leghelytállóbb magyarázat a kisvárosi mozik bukására, ugyanis nehezen beszerezhető filmekkel nem tudnak dobbantani, a választék bősége és frissessége nélkül pedig nehéz lépést tartani az internet világában otthonosan mozgó nemzedékkel, amely ma már minden kedvére való filmet meg tud nézni, mire az egy kisvárosi mozivászonra kerülne.
Az élményteremtés szinte lehetetlen dolognak tűnt, ám a Vándormozi lelkes csapata megcáfolni látszik ezt a jelenséget. Az eddigi tapasztalatok alapján úgy fest,
Ennek hatására a mozik és különböző közösségi terek előtt újra kígyózó sorokban álltak az emberek, vetítésre várva – egyelőre azonban nem rendszeres gyakorisággal.
A székelyudvarhelyi Filmklub megalapítója, Szabó Károly szerint a közel húszéves hiány kompenzálására mintegy nosztalgiaként újraértékelődött az emberekben a mozizás mint közösségi élmény. Ehhez természetesen nagyban hozzájárult a magyar sikerfilmek bemutatása, hiszen két évvel ezelőtt, a Saul fia bemutatóján telt meg újra a „régi mozi”, de a Vándormozi által idehozott filmek, a Kincsem és A Viszkis is rég nem látott népszerűségnek örvendtek. Szabó Károly úgy gondolja, a mozizás reformjának kezdetéről beszélhetünk, és érdemes volna az emberek pozitív hozzáállására építve ismét eredeti rendeltetése szerint használni a mozi épületét, hiszen profitorientált intézmény lehetne belőle, ami a városnak is kedvezne.
A Vándormozi ötletgazdája, Venczel Endre tavaly októberben lapunknak azt nyilatkozta, tervük szerint havonta szeretnének filmeket vetíteni, esetleg heti egy alkalommal, ám ezt a tervet Udvarhelyen az is befolyásolja, hogy a volt Stúdió Mozi más kulturális rendezvénynek is otthont ad.
A városháza kommunikációs felelősét is megkérdeztük arról, szerepel-e az önkormányzat megvalósításra váró tervei között, hogy ismét állandó jelleggel moziként működő intézményt hozzanak létre a II. Rákóczi Ferenc utcai épületben. Ember Attila szerint bár elképzelhető, hogy a későbbiekben elmennek ebbe az irányba,
Mivel jelentősen megcsappant a Bukaresttől a városi önkormányzatoknak ítélt összeg, most a közegészségügyi és oktatási intézmények élveznek prioritást. Hozzátette, ettől függetlenül továbbra sem maradnak el a vetítések, de az épületen más kulturális rendezvények szervezőivel kell osztoznia a mozikedvelő közönségnek.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
1 hozzászólás