
Egyelőre nem tudni, hogy mikor kezdődik el a kivitelezés
Fotó: Erdély Bálint Előd
Közel két évnyi stagnálás után nemrég közbeszerzési eljárást hirdetett Hargita Megye Tanácsa annak a rekordösszegű beruházásnak a megvalósítására, amely során mintegy ötven kilométernyi utat építenek újjá Udvarhelyszéken. Ennek ellenére nem valószínű, hogy idén elkezdődik a kivitelezés.
2020. augusztus 26., 09:062020. augusztus 26., 09:06
Egy sikeres pályázatnak köszönhetően összesen 117 millió lejjel támogatja az Európai Unió Hargita Megye Tanácsának azt a projektjét, amely során 48,33 kilométernyi utat és hidakat korszerűsítenének, illetve építenének újjá Udvarhelyszéken.
Noha a pályázatot már közel két éve megnyerte az intézmény, azóta sem kezdődött el a kivitelezés, amelyet az idén – a nyomvonal mentén – kihelyezett táblák szerint 2022. május 30-ig be kell fejezni.
A megyei tanács korábban egy 50 millió lejig szóló hitelvonalat is létesített a munkálatok zavartalan lezajlása miatt, ám továbbra sem kezdődött el az építkezés. Lapunk legutóbb tavasszal érdeklődött az intézménynél a munkálatról, akkor azt közölték, hogy
Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke ezúttal azt mondta, hogy mostanra sikerült meghirdetni a közbeszerzési eljárást a kivitelező megtalálására. Noha erre eredetileg szeptember 7-ig várják a jelentkezőket, kedden ugyanazon hónap 21-éig tolták ki a határidőt, hiszen máris érkezett óvás a felhívásuk feltételrendszerére, ugyanakkor számtalan kérdést tettek fel az érdeklődő cégek, amelyeket meg kell válaszolni. Borboly szerint
Kérdésünkre válaszolva arra is kitért, hogy nincs veszélyben a munkálat finanszírozása, ugyanis a táblákon meghirdetett befejezési határidő meghosszabbítható annak függvényében, hogy mikor találják meg a kivitelezőt.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás