
A Constantin Romanu Vivu mellszobor közelében áll majd a Petőfi-szobor
Fotó: Boda L. Gergely
Leleplezik Marosszentgyörgyön szombaton 14 órai kezdettel Petőfi Sándor szobrát, amely a település első magyar köztéri emlékhelye lesz. A jelentős rendezvényre a helyiek mellett magyarországi tisztségviselőket is várnak.
2017. december 06., 17:492017. december 06., 17:49
Jelen lesz a település névadójáról elnevezett lovagrend, a Visegrádi Szent György Lovagrend marosszéki priorátusának képviselete is.
Bálint Károly marosvásárhelyi szobrászművész alkotását a Szent György Gimnázium előtti térre állítják fel az ott már meglévő Constantin Romanu Vivu mellszobor közelében, kulturális szempontból is kiegyensúlyozva ezáltal a községben létező szobrok számát, mondotta el korábban Sófalvi Sándor Szabolcs polgármester.
A szobor látványterve
A szobor közadakozásból készül, hogy minél több helyi, és nem csak, lakos a magáénak érezze ezt az alkotást. Aki szívügyének érezte, hogy anyagilag támogassa a szoborállítást, megtehette november 15-éig. A támogatók névsora megjelenik a szoboravatás alkalmából kinyomtatott Aranykönyvecskében.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!