Hirdetés
Hirdetés

Kötelező távolságtartással és maszkviseléssel zajlik idén a Filmszereda és a Filmtettfeszt

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A Csíki Kamarazenekar hangversenyével és szabadtéri vetítéssel kezdődött kedd délután a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál negyedik, a járványhelyzet miatt visszafogottabb kiadása. A rendezvény újdonsága, hogy idén a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemlével közösen tartják, pontosabban egymást követi a két rendezvény.

Tamás Attila

2020. szeptember 15., 21:572020. szeptember 15., 21:57

A Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál, bár a járványhelyzet miatt mindössze három naposra szűkült, a Filmtettfeszt csíkszeredai vetítéseivel egészül ki, így a keddtől vasárnapig zajló filmszemlén

az elmúlt év magyar filmtermését vonultatják fel, illetve két román, két nemzetközi alkotást, valamint dokumentumfilmeket és két klasszikus magyar filmet is láthat a közönség.

A kedd délutáni, a csíkszeredai Mikó-vár udvarán tartott megnyitón, a nyitófilmet megelőzően a Csíki Kamarazenekar produkcióját hallgathatták meg az érdeklődők, majd a magyarországi mozik újranyitását követően megjelent első magyar filmet, a Pesti Balhét vetítették, amire előzetesen minden jegy elkelt. Ezt követően a Csíki Moziban lehetett megtekinteni az ausztrál Babyteeth című filmet, amit természetesen a járványügyi intézkedések miatt csak félház előtt vetítettek, tehát minden második szék üresen maradt.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Mint Prigye Kinga, a Filmszeredát rendező csíkszeredai önkormányzat munkatársa elmondta, az eseményt a járványügyi előírásoknak megfelelően tartják, tehát

kötelező a maszkviselés, illetve mindenkinek megmérik a testhőmérsékletét belépéskor.

Ezen felül a Csíki Moziban tartandó vetítéseken a nézők között kell legyen egy széknyi távolság, így már eleve úgy értékesítették a jegyeket, hogy minden második helyre lehetett előzetesen helyet foglalni.

A szabadtéren, a Mikó-vár udvarán zajló vetítésekre is 136, a mozi félházának megfelelő jegyet adnak el abból a megfontolásból, hogy amennyiben rossz idő lesz, a moziba tudják átszervezni a vetítést, amennyiben a helyszín változatlan marad, a vetítés előtt egy órával újabb hatvan jegyet tudnak értékesíteni az érdeklődés függvényében – tudtuk meg Prigye Kingától.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

A szervező azt is elmondta, hogy bár a járványhelyzet miatt minden téren visszafogottabbra kellett fogják a rendezvényt, a közönség pénteken, a vetítést követően találkozhat Visky Ábellel, a Mesék a zárkából dokumentumfilm rendezőjével, ugyanakkor néhány kísérőrendezvény is meg szeretnének tartani a szervezők, amiről menet közben, a rendezvény Facebook-oldalán tájékoztatnak. Jegyek a bilete.ro oldalon, vagy a Csíki Mozi jegypénztárában kaphatók.

Hirdetés

A vetítések programja

Filmszereda

Szerdán 16 órától a Békeidő című magyar filmet vetítik a Mikó-vár udvarán, majd 18 órától a Corpus Christi című lengyel filmet lehet megnézni szintén a Mikó-várban. 21 órától a Tipografic Majuscul című román filmet vetítik a Csíki Moziban.

Csütörtökön 16 órától a Foglyok című magyar filmet vetítik, ezt követi 18 órától az Mikó-vár Acasă, My home román dokumentumfilm, mindkettőt a Mikó-vár udvarán lehet megnézni, míg 21 órától a Seveled magyar játékfilmet tűzték a Csíki Mozi műsorára.

Filmtettfeszt

Pénteken 17 óra 30 perctől a Mesék a zárkából című dokumentumfilm vetítése lesz a Mikó-vár udvarán, 20 órától pedig az 1973-as Fotográfia című magyar klasszikust vetítik a Csíki Moziban.

Szombaton, 11 órától a Keménykalap és krumpliorr magyar klasszikus játékfilmre várják a legkisebbeket a Mikó-vár udvarán, majd 17 órától ugyanezen a helyszínen az Éden című magyar játékfilmet vetítik. 20 óra 30 perctől a FOMO - megosztod és uralkodsz című magyar játékfilmet lehet megnézni a Csíki Moziban.

Vasárnap 17 óra 30 perctől az Apró mesék című magyar játékfilmet vetítik a Mikó-vár udvarán, míg zárófilmként 20 óra 30 perctől a Szép csendben című magyar játékfilmet lehet megnézni a Csíki Moziban.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés