
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Egy hajszállal nőtt az új fertőzések száma szerdán Hargita megyében, és egy koronavírussal összefüggésbe hozható haláleset is történt az elmúlt 24 órában. A kórházban ápoltak száma és a fertőzöttségi arány viszont csökkent.
2021. december 01., 14:122021. december 01., 14:12
Tizennégy új koronavírus-fertőzést igazoltak szerdán Hargita megyében, ezzel 13 888-ra nőtt a járvány kezdete óta azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Emellett egy újabb halálesetet is jelentettek, így a koronavírussal összefüggésbe hozható elhalálozások száma 823-ra emelkedett.
A gyógyultak száma 22-vel nőtt az elmúlt 24 órában, ezáltal eddig összesen 12 779-en győzték le a fertőzést.
otthoni elkülönítésben 175-en vannak, házi karanténban pedig 761-en tartózkodnak a megyében.
A már korábban igazolt fertőzöttek újratesztelése során Hargita megyében három páciens esetében kaptak újabb pozitív eredményt – olvasható a központi Stratégiai Kommunikációs Csoport tájékoztatásában. Ebből az is kiderül, hogy
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.