
Fotó: Sándor Csilla
Kétnapos falunapi programmal várják a kikapcsolódni vágyókat Csíkszentsimonba a hétvégén.
2018. június 28., 10:442018. június 28., 10:44
Szombaton délelőtt 10 órától a helyi sportpályán Szent László-kupával díjazott gyermekfoci-tornán mérik össze tudásukat gyergyói, marosvásárhelyi, baróti és csíkszentsimoni gyermekek.
amely több éve már hogy nem működött, mostanra viszont nemcsak felújították, hanem be is rendezték, hogy újra használatba vehessék a községbeliek. Délután öt órától ünnepi tanácsülést tartanak az önkormányzat épületében Csíkszentsimon és magyarországi Jászdózsa képviselői ‒ ugyanis
Vasárnap déli fél egytől búcsús szentmisét tartanak a helyi plébániatemplomban Szent László ünnepnapja alkalmából, este héttől pedig kulturális műsort tekinthetnek meg az érdeklődők a kultúrotthon udvarán. Színpadra lép a szentsimoni Kükürcsin és a csatószegi Kankalin néptánccsoport, a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, illetve a Nagy István Művészeti középiskola volt és jelenlegi ének szakos diákjai a Slágerebbje-produkciójukkal.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.
A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.
Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.
Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.
Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.
1 hozzászólás