
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Két, zsarolással gyanúsított marosludasi nőt hétfőn őrizetbe vett a rendőrség, majd kedden elrendelték ellenük a 30 napos előzetes letartóztatásba vételt. Az eddigi vizsgálatok szerint jelentős összeget csaltak ki egy idős férfitől.
2021. március 30., 19:542021. március 30., 19:54
2021. március 30., 19:542021. március 30., 19:54
A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a marosludasi rendőrség március 29-én négy, 15 és 45 év közötti nőt azonosított, akik ellen nyomozást folytattak zsarolás gyanúja miatt.
Az eddigi vizsgálatok szerint a 2020. július és 2021. február közötti időszakban az egyik gyanúsított több alkalommal is meglátogatott egy 81 éves, marosludasi férfit, akivel közös kompromittáló fotókat készített. Utólag azzal zsarolta meg a négy nő az idős férfit, hogy közzéteszik a felvételeket, amennyiben nem fizet nekik.
A négy nő közül kettőt harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek, a hatóság pedig ügyészi felügyelet alatt folytatja a nyomozást.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
szóljon hozzá!