
Számos probléma került terítékre a tanácsülésen
Fotó: Gergely Imre
A távhőszolgáltató pénzügyi helyzete katasztrofális, az önkormányzattól nem várhat segítséget, a tömbházfelújítások nem úgy haladnak, ahogy kellene – hangzott el a csütörtöki gyergyószentmiklósi tanácsülésen. A tanácsosok nehezményezik, hogy nem kaptak kimutatást arról, mekkora összegeket kell önrészként biztosítson a város a folyamatban levő, vagy készülő fejlesztésekhez.
2022. október 06., 18:582022. október 06., 18:58
Rendkívüli ülést tartott Gyergyószentmiklós képviselőtestülete csütörtökön délután. A napirendre három olyan határozattervezet került, amilyeneket általában percek alatt szoktak megbeszélni és megszavazni. Most azonban mindegyik esetében komoly kérdések merültek fel.
Még 2020 nyarán nyert támogatást az önkormányzat a városközpont felújtására. Most a képviselők elé egy olyan aktualizált dokumentáció került, ami szerint 10 millió lej helyett 12 millió lejbe kerülhet majd a fejlesztés, ezzel az értékkel írják majd ki a közbeszerzést. Ezzel kapcsolatban ismét megfogalmazták azt a kérést a tanácsosok, hogy kapjanak tételes kimutatást arról, hogy a folyamatban levő beruházásoknál mekkorák azok az összegek, amelyek a pályázati forrásokból nem finanszírozhatók, azaz a város kell a költségvetéséből kifizesse, vagy forrásokat szerezzen erre.
A kétmilliós értéknövekedést egyébként szavazatával tudomásul vette a testület.
Hamarosan újra pályázati lehetőség nyílik tömbházak felújítására. A testület most a Forradalom negyedi 9B tömbházzal kapcsolatban szavazta meg az előkészített pályázati dokumentációt. Itt feltevődött a kérdés, hogy mi van a jelenleg folyamatban levő, hasonló munkálatokkal? Ugyanis, mint elhangzott, nem halad a munka a Bucsin negyedi 18-as tömbháznál, de más készen, vagy közel készen álló tömbházak lakói sem tudják, hogy mennyit kell fizetniük.
Amint elmondta, felszólították, hogy decemberig nyújtson be számlát, a megfelelő elszámolásokkal együtt. A képviselők szavaiból az derült ki, hogy a cégvezető másban látja a problémát, ezért a legközelebbi tanácsülésre meg fogják őt hívni, hogy kifejthesse az álláspontját.
Egy banális költségvetésmódosítás volt a 3. napirendi pont, ami mindössze arról szólt volna, hogy a város fűtését, víz- és csatornaszolgáltatását biztosító HVCSK a rendelkezésére álló összegből ne csak a tervezett egy gépet vásárolja meg, hanem többet is, amelyekre szüksége van.
Az igazgató kifejtette, az örökölt adósságok és a jelenlegi árak mellett nem tudják fizetni a számláikat, minden hónap végén közel állnak ahhoz, hogy fizetésképtelenek legyenek, görgetik maguk előtt a gáz- és az áramszolgáltató felé felgyűlt tartozást.
– hangzott el. A fenntarthatóbb működéshez növelni kellene a szolgáltatás árát, de az ármódosítások jóváhagyásában illetékes állami szerv olyan kiegészítéseket kért, amelyek teljesítése hosszabb időt vesz igénybe. Az év végi problémákra megoldást jelenthet az, hogy a HVCSK 1,7 millió lejes áfa-visszaigénylésre jogosult, de az általuk használt számlázási program hiányossága miatt nem tudták eddig benyújtani a visszaigénylést, most ezen dolgoznak – számolt be Zólya.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!