
A vezetékes víz napi fogyasztásra való használata is értékes pontokat ért. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Marosvásárhely nyerte el az Európai Klímaszövetség idei díját, a Változtasd meg a jövőt – Change the future – projekt keretében. A versenybe közel 1800 város kapcsolódott be, ezeket előzte meg – főleg a fiataloknak köszönhetően – Marosvásárhely.
2021. április 26., 21:262021. április 26., 21:26
A végéhez érkezett és sikeresnek is bizonyult a Fókusz Öko Központ által kezdeményezett kétéves program, hiszen dicsőséget hozott a városnak. A résztvevői 24 klímabarát tevékenység közül választhatták ki a számukra legmegfelelőbbet. Hajdú Zoltán vezető, aki a romániai részvételt irányította, a Székelyhonnak elmondta, a Változtasd meg a jövőt projekt nyertese tulajdonképpen a város, azok a marosvásárhelyiek, akik bekapcsolódtak a tevékenységbe.
– tekintett előre Hajdú Zoltán, aki azt is hozzáfűzte, hogy zömében fiatalok vettek részt a tevékenységekben. Ezek között a kerékpáros közlekedést emelte ki a Fókusz Öko Központ vezetője, illetve a helyi termelők által előállított termékek fogyasztását, az energiatakarékos égők használatát a hagyományos villanyégők helyett, helyi boltokban történő bevásárlást, helyi és szezonális gyümölcsök és zöldségek fogyasztását, vezetékes víz használatát, a műanyag csomagolóeszközök mellőzését.
A résztvevők – köztük több középiskolás és egyetemi hallgató – a 24 javasolt klímabarát tevékenységbe bekapcsolódva a program internetes felületén pontokat gyűjtöttek a városnak, az 1791 város közül a legtöbbet Marosvásárhelynek, amely így elnyerte az Európai Klímaszövetség Climate Star (Klímasztár) díját, mellyel a legjobb helyi éghajlatvédelmi fejlesztéseket, tevékenységeket díjazza immár kilencedszer az 1800 európai település hálózata.
Bár a kétéves program a végéhez ért, a Fúkusz Öko Központ továbbra is a fenntarthatóságért, az élhető környezetért kampányol, arra biztatva mindenkit, hogy helyi termékeket fogyasszon, a lakhelyéhez közeli kisboltban vásároljon, műanyag reklámszatyor helyett vászontáskát használjon bevásárláshoz, fogyasszon csapvizet, kímélje a környezetét, használjon energiatakarékos elektromos eszközöket.
Idén Marosvásárhely mellett még öt országból (Ausztria, Németország, Magyarország, Olaszország és Svájc) 15 település kapott Klímasztár díjat.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!