Hirdetés
Hirdetés

Klasszikus zene minden korosztálynak, kint és bent, kezdő és haladó szinten

•  Fotó: SepsiClassic

Fotó: SepsiClassic

Zenei ínyencségek kóstolására hívják az érdeklődőket: július 4. és 7. között második alkalommal is megszervezik a komolyzene kedvelőinek szánt SepsiClassic fesztivált. A szervezők ígérete szerint szabadtéri és beltéri, fiatal tehetségek és már nagy nevet szerzett előadók koncertjein lehet megtapasztalni a zene felemelő hatását.

Bodor Tünde

2024. június 19., 08:522024. június 19., 08:52

Tavaly közel 2000 résztvevője volt a fesztivál első kiadásának, jelezvén, hogy Sepsiszentgyörgyön is igény van a klasszikus zenére. A fesztivált szervező polgármesteri hivatal és a Kónya Ádám Művelődési Ház ezúttal a rendezvény közösségépítő jellegét is erősíteni kívánja, ezért több műhelymunka, szabadtéri produkció is szerepel a műsorban.

A hivatalos nyitókoncertre július 4-én a Krisztus Király templomban kerül sor, ahol a Production 5Brass Quintet játékához Dóbisz Áron orgonazenével, Sebestyén Lázár Enikő szopránénekes pedig a hangjával járul hozzá.

Ez alkalommal a szervezők jóvoltából bemutatkozhat a nagyközönség előtt a Plugor Sándor Művészeti Középiskola diákja, Nikula Dávid. is. Azonban már ezt a hangversenyt megelőzően is Magyar Kornél ritmusműhelyében, Lőfi Gellért kórusműhelyében próbálhatják ki magukat, Bősze Ádám zenetörténeti előadásával hangolhatnak a hallgatók – ők lennének a kezdők. Arthur Kaganovszkiy hegedűművész vezetésével pedig a hangszerkészítés rejtelmeibe is beleáshatják magukat. A műhelyekben kiművelődött résztvevők vasárnap egy múzeumkerti fellépésen mutatnak be egy közös produkciót.

A pénteki nap koncertjei nagy változatosságot mutatnak: az Erzsébet parkban fellépő Sepsi Art Quartett Mozart és Haydn darabjai mellett sanzonokat és közkedvelt tánczenéket is játszik a közönségnek Dallamok a promenádon címmel. Majd a Székely Nemzeti Múzeumban a fiatal zeneművészeké a tér: a Trio all’Ungherese lép fel egy kamarakoncerten, közvetlenül utána pedig Magyar Valentin műsora hallható. A napot Tabajdi Ádám a Krisztus Király templomban tartott orgonakoncertjével koronázhatják meg.

Hirdetés

Szombaton az alig 19 éves Királyhalmi Gusztáv zongorakoncertjére és a Veszprém Város Vegyeskarának hangversenyére várják az érdeklődőket.

Vasárnap a bőség zavarával küszködhetnek a komolyzene kedvelői: délután a parkban a 4Cord Quartett, a múzeumban Magdalena Suciu hegedűművész fellépése, valamint Sándor Csaba és Mădălina Bourceanu szólóestje, végül zárásként a Pannon Filharmonikusok Krisztus Király templomban megtartott nagykocertje szólítja meg a vájtfülűeket.

A jegyárak 20 és 40 lej között változnak, a teljes programot a sepsiclassic.ro weboldalon találhatják meg a zenerajongók.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés