Hirdetés
Hirdetés

Kiszámolták, hogy mennyi marad a 800 lejes üdülési utalványból az adók és járulékok levonása után

•  Fotó: Székelyhon

Fotó: Székelyhon

A közalkalmazottaknak várhatóan idén is kártyára utalják az üdülési támogatást – számolt be kedden este Sinaián a Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetségének (ANAT) alelnöke.

Székelyhon

2025. március 26., 11:262025. március 26., 11:26

Adrian Voican az üdülési utalványokról szóló jogszabály idei végrehajtására vonatkozó rendeletet kidolgozó bizottság tanácskozásának következtetéseit ismertette a sajtóval. Emlékeztetett arra, hogy

az idei utalványok értékét 1600 lejről 800 lejre csökkente a kormány.

Ezt az összeget pedig azért nem kapták meg eddig a közalkalmazottak, mert nem készült el a jogszabály végrehajtására vonatkozó miniszteri rendelet.

Hirdetés

Az ANAT alelnöke elmondta, hogy egy korábbi elképzelés szerint idén a 800 lejt csak akkor utalták volna a közalkalmazottaknak, ha számlákkal bizonyítani tudják, hogy legalább 1600 lejt költöttek saját zsebből üdülésre. Belső felmérésekből azonban kiderült, hogy ilyen feltételek mellett az alkalmazottak 85 százaléka inkább lemond idén az állami támogatásról.

korábban írtuk

Az is lehet, hogy előre ki kell fizetni az üdülést saját zsebből, s csak utólag adnak vissza 800 lejt
Az is lehet, hogy előre ki kell fizetni az üdülést saját zsebből, s csak utólag adnak vissza 800 lejt

Jövő héten véglegesítik az üdülési utalványok odaítélésének új szabályait – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Bogdan Ivan gazdasági miniszter.

„Ez így nem működne, a pénzt a kártyájukra kell utalni, és kész. Ne legyen szükség az állam előzetes meghitelezésére” – magyarázta Voican. Szerinte a 800 lej kártyára történő átutalásával már nem nehezedne nyomás a munkáltatóra, hogy „egyfajta gazdasági rendőrségként” számlákat és fizetési megbízásokat ellenőrizzen.

Az ANAT alelnöke azzal is érvelt, hogy a 800 lejes állami támogatásból az adók és járulékok levonása után voltaképp csak 640 lejt kapnak a közalkalmazottak.

Idézet
Minek rendőrösködni 640 lejért?

Várhatóan elegendő lesz egy egyéni felelősségvállalási nyilatkozat a pénz elköltéséről” – idézi az Agerpres hírügynökség az ANAT alelnökét, aki reményét fejezte ki, hogy a bizottság munkája ezzel véget ért, és hamarosan megjelenik az üdülési utalványokról szóló miniszteri rendelet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés