Hirdetés
Hirdetés

Kisajátítások és rendezési tervek előzik meg az új utak létesítését Csíkszeredában

A város déli, keleti és északi részét új útvonal köti majd össze a tervek szerint. Térkép: Tóth Szilárd

A város déli, keleti és északi részét új útvonal köti majd össze a tervek szerint. Térkép: Tóth Szilárd

Övezeti rendezési tervek elkészítése előzi meg azokat a változásokat, amelyek a tervek szerint Csíkszereda keleti részén történnek majd a közlekedést illetően. A több városrészt érintő új útvonal kialakításához nemcsak erre, hanem területek kisajátítására is szükség lesz, a költségekre pályázni akar a város.

Kovács Attila

2021. március 14., 22:082021. március 14., 22:08

Mivel Csíkszereda keleti része alternatív útvonalak nélkül van, a nehézgépjármű-forgalom számára sincs más mód megközelíteni egyes helyszíneket, csak a szűk utcákon.

A város déli és keleti részét, illetve azon túl az északi peremét összekötő új útvonal terve nem új keletű, már több mint hat éve felmerült – igaz, mandátuma utolsó éveiben a korábbi városvezető már nem sok esélyét látta a megépítésnek.

A váltás után viszont ismét napirendre került az elképzelés, amely elsőként a zsögödi városrész és a Csíkszentlélek felőli be- és kijárat közötti kapcsolatot biztosítaná a Zsögödi Nagy Imre utcabeli kétszintes útkereszteződéstől az országos útügy székhelye mellett, a megyei sürgősségi kórház mögött haladva az említett városszélig. Folytatásként onnan a Szék útját, onnan pedig a Nagymező utcát érnék el az egyszer majd ott közlekedő járművek. Korodi Attila polgármester szerint

nem elkerülő útról van szó, hanem belső gyűrűről, amely sok, forgalomtól túlterhelt utcáról vezetné ki az autókat, gyorsabbá téve az áthaladást.

Sok idő fog eltelni, amíg itt terelőút létesülhet •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Sok idő fog eltelni, amíg itt terelőút létesülhet

Fotó: Veres Nándor

Támogatásért pályáznak

Az útvonal szerepel a város érvényben lévő általános rendezési tervében (PUG), ahhoz viszont, hogy előrelépés történhessen, több övezeti rendezési tervet (PUZ) kell elkészíttetni, egyúttal megerősítve az érintett városrészek funkcionalitását is – ismertette kérdésünkre Csíkszereda polgármestere. Szerinte az is fontos, hogy

sok kisajátítással fog járni a folyamat, mert a szükséges területekkel a város nem rendelkezik.

Miután az útvonal által érintett területek övezeti rendezési tervei elkészülnek és a kisajátítások megtörténnek, tud a város európai uniós vagy akár kormánytámogatásért folyamodni a tervezett beruházás költségeinek biztosítása érdekében. Ehhez hatástanulmánnyal, telektulajdonnal és rendezési tervekkel kell rendelkezni – mutatott rá a városvezető.

Hirdetés

Kérdésünkre azt is elmondta, hogy a megyei sürgősségi kórház megközelítését szolgáló második, elvileg a Zsögöd utcából odavezető útvonal nyomvonalát is az az övezeti rendezési terv fogja majd kijelölni, amely az érintett városrész számára készül.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés